Alomfejtes papir


FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 11,62

MAGYARÁZAT:Alomfejtes papir

Pontosság ellenőrzött. A papirusz növényi rostokból — elsősorban a papiruszsásból — készített, írásra alkalmas felületű anyag. Általában tekercsben tárolták, mert a hajtogatást nem tűri. A korai egyiptomi köznapi írás legfontosabb alapanyaga, amely meghatározta az írásfejlődést is. A korai középkorban Európában is elterjedt, de Egyiptom -es arab megszállása után az alapanyag hozzáférhetetlenné vált, ezért jelentőségét elvesztette, és más anyagokkal próbálták helyettesíteni.

Az emberiség körülbelül i. Eleinte leginkább kint, a szabad természetben található anyagokra vésték az emberek írásaikat, ilyen volt például a kő. Majd később erre a célra külön megformázták magukat a köveket, hogy könnyebb legyen a használatuk. Voltak olyan területek, ahol nem lehetett olyan könnyen követ találni, például a síkságok. Ezeken a helyeken az agyagtáblákat használták, mint íráshordozókat. Abba vésték bele az írást, majd napon szárították és kiégették.

Az Ókori Egyiptomban a papiruszsásból Cyperus papyrus készített papirusz íveket használták az írás rögzítésére. A papiruszsás élőhelye főleg a Nílus vidéke volt. Európában később a pergamen vált fontossá, amely juh és kecskebőrből készült. Idősebb Plinius, más néven Caius Plinius Secundus Maiorrómai író, polihisztor ókori enciklopédisták munkájában ír a papirusz alapanyagáról, a papiruszsásról. A növénynek vastag, ferde gyökértörzse van, amiből szár nő ki, majd buzogány formájú fejben végződik.

Magja nincs. A gyökeret, kérget sok-sok célra csónak, kötél, gyékény használják fel az ott élők. A négy méterre is megnövő növény szárát valamint a belét használják fel. A vadon növő papirusznád nem elégítette ki a szükségleteket, ezért ültetvényeken termesztették. Az ültetvények részben állami, részben magántulajdonban voltak. A papiruszsás rostos szárából vékony szeleteket vágtak, amelyeket egy vízzel nedvesített deszkalapon szorosan egymás mellé helyeztek, és simára kalapáltak.

Ezekre keresztben újabb csíkokat fektettek, és fakalapáccsal — további nedvesítés közben — a két réteget összedolgozták. A papiruszlapokat a napon megszárították, majd kő- vagy csonteszközzel a felületüket simára csiszolták. Ezután összeragasztották, és tekercs formájában hozták forgalomba.

Az egyiptomiak később kidolgozták a maguk eszközeit a papirusz készítésére, amely lehetővé tette a papirusz tömeges gyártását. Az eszköz anyagát és formáját máig sem ismerjük. A ma ismeretes legrégibb papirusztekercs négy és félezer éves, tehát ezt az anyagot több mint három évezreden át használta az emberiség írásra.

Gyártása csak a X-XI. A XII. A szicíliaiak is foglalkoztak papiruszkészítéssel, valószínűleg ők látták el az itáliai városállamok és a Pápai Állam hivatalait. Plinius hosszasan leírja a papiruszkészítés folyamatát, így beszél többek között a papirusz szalagokra hasogatásáról, a Nílus vizének felhasználásáról is, mely szerinte a ragasztásnál is fontos szerepet játszik.

Préselés után következik a szárítás, majd az összefűzés és a fakalapáccsal történő vékonyítás, valamint az újrapréselés. Más forrásokban is olvashatjuk, hogy az egymásra fektetett csíkokat addig döngölik egy sulyokszerű eszközzel, amíg a bennük lévő nedvesség az egészet egyetlen, homogén lappá össze nem ragasztja.

A papiruszt hamisítják. Amíg hegyesre vágott kákával írtak rá, addig mindegy volt, hogy melyik oldalára írnak, de az i. Jól lehetett rá írni, könnyen lehetett szállítani, ezért az ókori népek szívesen használták. Egyetlen gyengéje volt csupán: nem állta az időt. A papiruszt tekercselték. Két formája ismeretes, a lepecsételt és a pecsét alatt átkötött.

Az átkötéshez szükséges papiruszfonal neve az itr. A tekercs felnyitása a pecsét feltörése és az átkötő zsineg megoldása révén történt. Papiruszból készült a védőcsík is, amely a papiruszvégeket védte. Arra törekedtek az ókorban, hogy egy-egy nagyobb mű vagy szöveggyűjtemény egy papiruszra kerüljön, ezért negyven méter hosszú papiruszról is tudunk. A papiruszt hajókon szállították Egyiptomból Rómába.

Nem csupán készáru formájában vették, hanem nyersanyagként is. Mivel a papirusznövény szinte kizárólag csak Egyiptomban termett a Nílus középső folyása mentén és annak deltájábanvalamint Szíriában az Eufrátesz vidékén, az egyiptomiak valóságos világmonopóliumot hoztak létre. A papirusz elsőrendű áru volt, ezért alaposan meg is kérték az árát. A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából. Ez a közzétett változatellenőrizve : A Wikimédia Commons tartalmaz Papirusz témájú médiaállományokat. Ókorportál Írásportál.

Kategória : Könyvtártudomány Biológiai eredetű alapanyagok Paleográfia. Névterek Szócikk Vitalap. Nézetek Olvasás Szerkesztés Laptörténet. Kezdőknek Segítség Közösségi portál Kapcsolatfelvétel Adományok. Mi hivatkozik erre?

Kapcsolódó változtatások Speciális lapok Hivatkozás erre a változatra Lapinformációk Hogyan hivatkozz erre a lapra? Wikimédia Commons. Ez a szócikk szaklektorálásratartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!

PACA - Szóbeszéd; éles nyelvű ismerős. PAD - Udvarias marasztalás. Kerti pad: sokat kell hallgatnod mások fecsegését. Üres padlás: sorsdöntő elhatározás. Lommal telezsúfolt padlás: célratörő magatartás, nem riadsz vissza a bonyodalmaktól; szorgalmasan utánajársz dolgaidnak.

Padláson megbújni: félsz, hogy ötleteid lemásolják. Padlásablak: kereskedőnek üzleti kíváncsiság; szerelmesnek: úgy hiszed, ha riválisod titkait kifürkészed, több sikert érsz el. Olyan támadástól félsz, ami nem fog bekövetkezni. PALA tető, tetőfedő - Megfontoltság. Palatábla: igazságtalanul megszidtak. Palackposta, palackban talált üzenet: egy titok nyitjára jutsz; ha Te küldesz palackban üzenetet: titkos kedvtelés.

PALLOS - Harag, rosszindulat; ünnepélyes fogadalom, hogy például nem állsz szóba többé valakivel; bosszútervek, amelyeket szerencsére majd elfelejtesz, nem váltasz valóra. Palló, ha leszakad alattad: valaki, akinek az érzelmei fontosak a számodra, épp oly könnyedén és felszínesen kezel téged, ahogy Te szoktál másokat. Mindenféléket gondolsz magadról; egyszerre találod magad csodálatosnak és értéktelennek; nem vagy jó viszonyban a valósággal.

Mesebeli palota: ne riadj meg saját különös ötleteidtől, a gyerekesség gyakran párosul eredeti elképzelésekkel, jó meglátásokkal. Túlbecsülöd magad, a veled megeső dolgokat; titokzatosnak, kifürkészhetetlennek szeretnél tűnni. Szőrpamacs: elmaradt nyereség. Pamutfonal: ragaszkodás.

Pamutgombolyag: fájdalmas búcsú. PAP - Jó tanács; változás. Pap, ha megáld: tartasz valakinek a rosszindulatától, magadra haragítottál valakit. Miséző pap: jó irányú változás; papok, ha egymással beszélnek, mulatoznak: többet is tehetnél szeretteidért; kibújsz a felelősség alól.

Pap, ha ajtódon kopogtat: mulasztás. Magas rangú pap: egy vitádból győztesen kerülsz ki. Fiatal lány álmában a papagáj: idősebb rivális; nem egészen fiatal nő, aki több érdeklődést vált ki, mint Te. Gyermekálomban: kielégítetlen szereplési vágy.

Ágy alá, bútor alá bekerült papucs: nemkívánatos vendégeskedés; unalmas protokoll. Piszkos papír: fűnek-fának siránkozol, de nem sokat teszel sorsod jobbra fordulásáért. Papírhajó: tekintélyvesztés. Papírcsákó gyerekes vita. Papírkosár: megszegted adott szavad; még pótolhatod mulasztásod. Paradicsomlé: - férfinak: önmérséklet - nőnek: nemkívánátos helyzet. Parafa dugó: nem ismerik el kellőképpen érdemeid; elmaradt jutalom.

Ha adod: a saját hibáidat tudod a legkevésbé megbocsátani - másoknak. Parkettát fényesíteni: múltad szépítése; mentségeket keresel. Parkettát csiszolni, lakkozni: kifelé élés, látszatboldogság; addig hangoztatod, hogy milyen harmonikus körülmények között élsz, dolgozol, míg magad is elhiszed: sőt, magadat igyekszel erről meggyőzni.

Üres parkoló: megtorpanás, nem tudod magad kivágni valamiből. Zsúfolt parkoló; parkolóhelyet keresni és nem találni: aggályoskodás, elszalasztottál egy jó lehetőséget. Tilosban parkolni: töprengés. Parkolóház: tervszerűség. PART Sikerrel végzett munka; jól megoldott feladat.

Folyópart, ha meredek, veszélyérzetet ébreszt: hiba, amit partnerkapcsolatban követsz el. Partra úszni: megszabadulás egy gondtól. Férfiak álmában: legénykedés, túlhangsúlyozott férfiasság, ami mögött gyengeség lapul. Parázson járni és nem érezni égő fájdalmat: olyan szenvedélyt ébresztesz, amely terhedre lesz; felelőtlenül kacérkodsz; parázs, ha megéget: viszonzatlan vonzalom. PATA - Gyötrő gondolatok. Patás ember: megkörnyékeznek. Patika, amiben rendetlenség, piszok van: kimagyarázod magad önmagad előtt; azzal igazolod magad, hogy mások még nálad is hanyagabbak; nem nézel szembe hibáiddal.

Patikába éjjel bezörgetni: titkos bánat; szégyellt szenvedés. Patkó alakú sütemény: egy régi barátságod újjáéled. Patkó alakú pénztárca: kis, de váratlan ajándék, jutalom, ami örömet szerez. Kiállítási pavilon: több figyelmet igényelsz. Marhát, állatot pecsételni: javaidat, pozíciódat félted. Pecsétes ruha: kudarc. Régi viaszpecsét, okmánypecsét: családi titok; „balkézről„ származó rokon. PEDIKŰR Dicséretes buzgalommal próbálod magadba visszafogni indulataid; egészen állati módon megharagudtál valakire, akivel szemben ugyancsak fékezned kell magad.

Pedikűrözés közben megsérülni: férfiálomban: szerelmi kiszolgáltatottság; női álomban: sikertelenül végződő áskálódás. PELENKA - Felnőttálomban: ellenőrzési, szabályozási vágy; csak akkor érzed magad biztonságban, ha környezeted minden lépéséről tudomással bírsz.

Kismama, fiatal anya álmában: félelem, kis szorongás az anyaszereppel kapcsolatosan. Érett korú nők álmában: a változás előszele, fizikai kényelmetlenség. Ha Te lennél bepelenkázva: túlfegyelmezed magad; iszonyú erőfeszítéseket teszel, hogy mindenkinek, mindennek megfelelj; a könnyedség hiánya; ha nem hajtanál annyira a népszerűségre, sokkal többen kedvelnének, több sikered lenne.

Nem iszol mostanában egy kicsit többet a kelleténél. PENÉSZ - Ha lenne színes, vonzó, selymesnek tűnő: lesed az alkalmat egy kis kiruccanásra; helyesled azokat a szabályokat, amelyeket jóízűen megszegsz. Visszataszítónak érzett-látott pénz: tisztázatlan, megbeszéletlen ellentét; kitérsz egy kellemetlen, de hasznos beszélgetés elől. Penészes ember, penészszerű élőlények, ha emberszerűen viselkednek: cinizmus; számító viselkedés; nagy lendülettel képviselsz olyan eszméket, amelyekben nem hiszel.

PER - Félszegség. Pereskedés: gondolatokban, ábrándokban kapott elégtétel. PEREM Ha tetőnek, mélységnek a peremén állsz, kapaszkodsz: nem hiszel magadban, minden ötletedet elképzelésedet kétséggel fogadod. PERPATVAR - Lagymatag indulatok; szinte szeretnéd, ha jól dühbe gurulhatnál, úgy gondolod, akkor jobban megértenéd környezeted; nem igazodsz ki egy viszálykodásban, és nem is nagyon érdekel az egész.

Férfiálomban: szokatlan vonzalom: Női álomban: hideg fejjel eljátszott szerep, szexuális alakoskodás. PETE Rovar petéje: bajt kevernek körülötted, gyanakvást ültetnek el benned. Egyébként: riadalom. Petefészek- nők álmában: elutasító magatartás, - férfiálomban: kellemetlen közérzet, zavaró gondolatok. PIAC - Rövid távú tervek; piaci árus: még nem döntöttél, hogy mit mondjál holnap. Piac mint gazdasági fogalom: ha nem éppen csak annyit tanultál volna, hogy átcsússz az államvizsgán, akkor most egy érdekesebb, mondjuk a Pikáns címszót keresnéd.

Pikkely, ami rajtad nő: nem is annyira a pénzre, mint inkább a gazdagság látszatára vágysz. PINCE - Egy bajod, problémád megoldásához nagy alapossággal hozzáfogsz; bátor és eredményt hozó végiggondolása elég kényelmetlen állapotnak. Tiszta, esetleg napos pince: rendkívül ellentmondásos érzelmek, gyakran változó vélemény. Dohos, szűk pince: ha szorongást kelt: a legjobb úton haladsz, hogy kilábalj zűrzavaros belső állapotodból. Pincében, ha ládát, zsákot találsz és abban irtóztatódolgot sejtesz: általában könnyedén felismered az összefüggéseket, kutatod is azokat, most azonban valami megtorpanásra késztet; nagy lelkierőre van szükséged.

Pincében bennrekedni: rájöttél, hogy viselkedéseden módosítani kell. Borpince: kínzó érzéseid elmúlása, megkönnyebbülés. Pincérlány: női álomban: rivális, asszonyok álmában: férjednek nem a szerelmét félted, hanem gazdasági okokból vagy féltékeny. Férfiálomban: lebecsülöd partnered bírálatát, talán éppen azért, mert nagyon is az elevenedbe talált. Jó ötlet, vitakedv. Nők álmában a fordítottja; úgy gondolod, hogy egy ilyen kedves, sokoldalú partner mindig csak a szexszel akar szórakoztatni.

PIPA -Jó kedély, békés közérzet. Nők álmában: mulatós természet. Plakátot ragasztani: annyira kikívánkozik belőled valami, hogy még azt se bánod, ha gyónásodnak rossz vége lesz. Pocsolyában fetrengeni, ha ott jól érzed magad: kitörni vágysz unalmas hétköznapjaidból, de nagyon rossz irányba igyekszel. Pocsolyából ha kimászni akarsz: erőfeszítések, amelyeket saját magad jobbítására teszel. Pocsolya, ha rád fröccsen, bepiszkít: környezeted szigorú intelmei, amelyeket nem veszel komolyan.

Pocsolyában fekvő ember: túl keményen ítélkezel valaki felett; egy enyhébb, barátibb bírálattal több eredményt érnél el. POFON - Ha adod: védtelen vagy valakivel szemben; ha kapod: dac, azért se azt teszed, amit tanácsolnak, nehogy engedelmesnek tűnj. Pofozkodást látni: pénzzavar; kényelmetlen helyzetedért másokat okolsz. Elhagyott poggyász: rendezni kell soraidat; ne halogasd ügyeid, elintéznivalóid, mert azok rendbetétele egyre nehezebbé válik.

Felnőttálomban: meggyőződés nélkül hangoztatott vélemény, érzelem nélküli barátkozás. Azok álmában, akik látták az Arat a vihar című, egykori amerikai filmet, vagy olvasták Verne régi kiadású műveit: veszélyes kaland, hibás megállapodás; egy gyermekkori rémület újraéledése. POR - Harag, idegeskedés.