Http://www alomfejtes hu


FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 14,61

MAGYARÁZAT:Http://www alomfejtes hu

Az emberek ősidők óta nagy jelentőséget tulajdonítanak az álmoknak. Sok nép képzetében az álmok különféle hiedelmekkel, mágikus cselekedetekkel társultak. Az ókorban azt hitték, hogy az álmokat az istenek küldik az embereknek, hogy megoldást találjanak sorsuk irányításához, betegségeik gyógyításához. A hagyományos kínai felfogás szerint álom idején a lélek képes elhagyni az ember testét. A halhatatlanok viszont nem álmodnak, mivel ok már mentesek a vágyaktól, a kívánságoktól.

Egyiptomban kb. Később elemezték a Biblia próféciáit is. Az ókori görögök meghatározónak hitték az álmok jóserejét, Arisztotelész i. Hippokratész i. Állandóan utazott és gyűjtögette a beteljesült álmokat. Az álmok értelmezése nehéz feladat, egy görög bölcs azt írta erről, álomfejtőnek lenni, nem könnyű dolog. Mert nem mintegy, hogy az álmodó, szabad ember-e vagy rabszolga, gazdag vagy szegény, fiatal vagy öreg. Ugyanis ezek az álmodók hiába álmodnak ugyanarról a dologról, eseményről - eltérő életkoruk, más-más életkörülményeik és sok minden egyéb miatt - az álmaik jelentése nagyon különböző.

Például, ha egy öregember azt álmodja, hogy megsebesült a mellkasán, rossz hírt fog hallani, ha egy lány ugyanerről álmodik, akkor szerelmes szeretőre fog lelni. Ha egy szegény férfi álmodja azt, hogy nővé fog változni, jó ómen, mert valaki gondoskodni fog róla, ha gazdag ember álmodja ugyanezt, akkor ez rossz előjelnek minősül, mert arra utal, hogy hatalmának vége szakad. Egy ból származó Álmos Könyvetske ismeretlen szerzője Ciceróra i.

Az indiaiak nagyon hisznek az álmok erejében, melyeket isteni figyelmeztetésnek tekintenek. Szerintük istenekről, démonokról, szerencsésnek tartott állatokról vagy szerencsésnek tekintett dolgokról álmodni jó jel. Viszont aranyról, vasról, hulló csillagról vagy földrengésről álmodni rosszat jelent. Az indiaiak között sok ember képes megfejteni az álmokat, feladatuknak érzik interpretálásukat.

Csak a Alvás és álmok Sleep and Dreams, Egy alkalommal, amikor a tarkójára esett az ágydeszka, azt álmodta, hogy a francia forradalom idején él, s guillotine-nal végezték ki, mint arisztokratát. A modern álomfejtők az álomról azt mondják, az nem más, mint az ébrenlét meghosszabbodása.

Az álom vágyteljesülés, ill. Az álmok általában színes víziók, de bizonyos esetekben elsősorban hallásélményekből állnak. Az álmokról szóló beszámolók változatosak, a meglehetősen egyszerű és reális álmoktól az egészen fantasztikus és szürrealisztikus álmokig bármi előfordulhat.

Az álmokkal foglalkozó kutatók szerint a kellemetlen rémálmok jóval gyakoribbak, mint a kellemesek. Mert amikor álmodunk: azt jelenti, hogy még élünk. A halottak nem álmodnak, mert hiszen ők már mindent tudnak…A legrosszabb álomban is van valamely jó. A néphit úgy véli, hogy az éjjeli álmok a gonoszra, a rosszra hívják fel a figyelmet, a reggeli álmok pedig angyali figyelmeztetést jelentenek. A görög Artemidórosz a rémisztő álmokról azt írta, hogy jó szerencsét jövendölnek, például, aki saját magát látja keresztre feszíteni, arra számíthat, hogy nyugodt, eseménytelen lesz a házassága.

Ugyanez az álom a tengerészek számára jó hajózást ígér, a politikusoknak elismertséget, népszerűséget, a rabszolgáknak pedig felszabadítást jövendöl. Az álmoskönyvek szerint - hasonlóan Artemidórosz teóriájához - a valóságban az álmoknak mindig az ellenkezője valósul meg. Például halállal álmodni, születést jelent, születésről álmodni halált. Álomban betegeskedni, jó egészséget jelez; balesetet szenvedni, a sors jobbrafordulását jelenti; a büntetés, jutalmazást jelöl; a büszkeség, megszégyenítésre utal.

Ha valaki álmában biciklivel felfelé pedálozik a hegyre, jó kilátásokat jelent, ha viszont lefelé gurul a lejtőn, az arra figyelmezteti, hogy balszerencséje közeleg. Mivel életünkből évet alvással, ennek pedig az egyötödét álomban töltjük el, nem meglepő, hogy az álmok jelentéstartalma ma is sokunkat foglalkoztat.

Az álmok értelmezése egyaránt támaszkodik a népi hagyományokra, a különféle álmoskönyvekre, valamint a mélylélektani kutatásokra, ezért meglehetősen sokféle álom interpretációval találkozhatunk. Ennek illusztrálásaként a cigányok hiedelemvilágából, Krúdy álmoskönyvéből valamint a férjemmel közösen írt könyvünkben összegyűjtött álomfejtésekből nyújtok át egy csokorra valót.

Az Álomszótár és az Álomfejtés A-tól Z-ig című írásaimban további álomértelmezéseket olvashatnak. Almát enni: veszély, Almát ajándékba kapni: szerencse. Ágyban feküdni: veszedelem, Ágyat látni: szerencse. Baglyot látni: pénzt nyerni, Baglyot hallani: rossz hír.

Bárdot hordozni: üldözés. Béka: jó siker. Betegnek lenni: öröm. Bolha: bánat. Börtön: öröm. Csalán: pénz, siker. Csépelni: váratlanul pénzhez jutni. Csillag: jó baráttal találkozni. Csizma: családi szaporodás. Dögöt látni: örökség, Dögöt nyúzni: jólét, pénz. Ecetet inni: nyereség.

Esthajnalcsillagot látni: bánat. Enni: jólét. Ellenség: nyereség. Emberek: gond, bánat. Egér: nagy öröm. Eső: pénz, szerencse. Fa élő és zöld : jólét, Fa száraz szerencsétlenség. Fürdeni: betegség. Félni: szerencsétlenség. Feleséget látni: öröm. Férjet látni: sikertelenség valamilyen vállalkozásban.

Fiatalnak lenni: betegség. Fejet elveszteni: ijedtség. Futás: veszteség. Füst: betegség, halál. Fület látni: bánat. Galamb: jó hír. Gomba: szerelem, barátság. Gyermek: harag, civódás. Gyertya: öröm. Gyomlálni: szerencsétlenség.

Gyümölcs gazdagság. Haj: siker. Hajadonfőtt járni: megvetés. Hal: betegség, halál. Házasodni: jólét. Hegedű: öröm. Hernyó: ellenséggel való találkozás. Híd: előmenetel. Hold: bánat, gond. Holló: rossz hírek. Kalász: haláleset. Káposzta: veszteség. Kártya és kereszt: sikertelen vállalkozás. Kék szín: jó hír. Kemence: öröm. Kender: tűz, bánat. Kép: öröm. Kéz: szerencse. Kígyó: rágalmazás. Király: nagy öröm. Koldulni: nyereség. Kert és erdő: családi szaporodás.

Korom: rossz hír.

Álmokkal, az álmok pszichológiai és fiziológiai jelentőségével, az álmodás folyamatával foglalkozó linkek gyűjteménye. Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!

Keresés a lapokon. Mit jelent az álmunk? Imserjük meg álmunk jelentését, keressük mire figyelmeztet. Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Álmoskönyv és álomfejtés Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Mit álmodtál Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Cápakalandos álom Álomfejtés Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés.

Álomfejtés a legsikeresebb jósok segítségével Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Álomfejtés 3 Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Krúdy interaktív álmoskönyve Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Álomfejtő Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Boszorkányság és mágia Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés.

Feléledő álomfejtés - módszer és álomszótár Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Álomfejtés Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Álomfejtés a gyászban Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Mit álmodtál? Mit álmodtál és mit jelent? Álomfejtő - önismereti kézikönyv és szótár Álomfejtés. A legelterjedtebb szimbólumok álmainkban Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés.

Álomfejtő-jövendőmondó klub Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Olvasd el álomhoroszkópodat! Álomfejtő program álomfejtés. Ingyenes álomelemzés mindenkinek Zentai Anna álomelemző rovata. Álomfejtés - cikkek és tippek Tippek és cikkek az álomfejtésről.

Álmokban előforduló állatok Az emlősök és bizonyos erszényesek is álmodnak, mert náluk is megfigyelhető a REM- fázis gyors szemmozgással járó alvásszint, ekkor álmodunk. A kutatók megállapították, hogy míg az állatok leginkább napi tevékenységükről, apró eseményekről álmodnak, add.

Álomfejtés-Szalay Kriszta Meksz Álomfejtés a gyakorlatban, ezotéria és vallások bemutatása. Elérhető jövőkép kialakítása. Holdutas - online tanácsadói oldal Hibás link jelzése Link megosztása Értékelés. Álomfejtés, álomteszt, álomszimbólum elemzés rendezvényeken! Az álmok mulandó dolgok, ráadásul minden álom az aktuális élethelyzetre vonatkozik, ezért régebben sokszor okozott problémát, ha egy ügyfél csak álomfejtést kért. Azért, hogy áthidaljuk az álomfejtés önmagában kissé egyhangúnak tűnő tematikáját, ezért kidolgoztunk egy 32 kérdéses, speciális tesztet, plusz szimbólumokkal is dolgozunk.

Álmaink üzenete Zentai Anna asztrozófus, álomelemző honlapja. Részletes írás arról, hogyan fejtsük meg álmainkat, hogyan mélyedjünk el az álmaink elemzésében. A cikk egy álomelemzésről szóló előadás kidolgozott jegyzete, példa-álmokkal, és álomszimbólumokkal. Személyes kérdés feltevésére is van lehetőség, e-mailen keresztül. Meghatározás Álmokkal, az álmok pszichológiai és fiziológiai jelentőségével, az álmodás folyamatával foglalkozó linkek gyűjteménye.

Új linkek Hasznos Népszerű Mit jelent az álmunk? Krúdy interaktív álmoskönyve Álmoskönyv és álomfejtés Mit álmodtál Álomfejtés 3. Mégsem Elküldés.