Horoszkop oroszlan jelentese


FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 15,47

MAGYARÁZAT:Horoszkop oroszlan jelentese

A Szűz ma kritikusan tekinthet a világra, a Halak vegye észre azt is, ami nem látható. Napi horoszkóp. A Rák körül felkavarodhat az állóvíz, a Bak kezelhet egy régi kapcsolati problémát. Heti horoszkóp. Senki sem igazán tökéletes. Az emberek pedig általában elfogadják saját hibáikat, hiszen ez a természetes és egyben a legjobb lehetőség a tanulásra is.

Vannak viszont 5 csillagjegy, mely szülöttei rendkívül szigorúak tudnak lenni környezetükkel és saját magukkal szemben is. Talán túlságosan is. Teher alatt nő a pálma, szól a mondás és legtöbbünkre igaz is, hogy igazán nyomás alatt tudunk jól teljesíteni. Vannak azonban, akik olyan komolyan veszik a munkájukat, a feladataikat és olyannyira nem tudnak nemet mondani, hogy képesek túlzásba vinni mindezt. Vannak emberek, akiknek nemcsak magukkal szemben, hanem a környezetükkel is magasak az elvárásaik, ezért igyekeznek olyanokkal körül venni magukat, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek.

A Kost ma valaki meg akarja bántani, a Mérlegnek nem kell mindenben követnie a környezetét. Az Ikrek számára ma minden valahogy szebbnek tűnik, a Nyilas erőfeszítéseit támogatják. A Bika ma megérzi, hogy valamit eltitkolnak előle, a Skorpió ösztönösen visszaléphet egyet. Ezen az oldalon sütiket használunk.

Frissítettük az adatvédelmi szabályokat is. Napi horoszkóp Heti horoszkóp Horoszkóp percek - Öt csillagjegy, mely a tökéletest keresi Horoszkóp percek - Hat csillagjegy, mely gyakran vállal nagy felelősséget Horoszkóp percek - 6 csillagjegy nagy elvárásokkal Országos hírek. Elfogadom További Információk.

Ha Halak az aszcendensed. Egység mindennel! Éppen határon születtél? Kattints és nézd meg videónkat! A Halak csillagjegyben született személyek szerethető tulajdonságairól. A Halak csillagjegyben született személyek kevéssé kedvelt tulajdonságairól. A következő szakmák, foglalkozások ajánlhatók, ha horoszkópodban a Halak jelleg dominál. A következő sportágak vonzhatnak, ha a horoszkópodban a Halak jelleg dominál. Divat horoszkóp Halak csillagjegyűeknek.

Híres emberek, akiknek a horoszkópjában a Halak jellemzők érvényesülnek. Mail: info mindenamiasztrologia. Skype: artemiszmuhely. Postacím: Artemisz Asztrológia Iskola Debrecen, Baross u. Email cím:. Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. Halak csillagjegyűek tulajdonságairól. Halak jellemzőid vannak: Ha a Halak jegyében születtél Ha Halak az aszcendensed Ha a Neptunusz az I.

Follow a manual added link Sokszor megsejtesz dolgokat, vonz a spiritualitás? Erősítsd meg intuíciódat, találj rá erőidre az asztrológia segítségével! Érzékeny, álmodozó természetű, leginkább ösztönös belső érzései alapján irányítja életét. Tele van szeretettel, tapintatos figyelemmel veszi körbe környezetét.

Rokonszenves, emberszerető egyéniség. Empátiája és segítőkészsége miatt kihasználható, hiszen nehezen tud nemet mondani másoknak, nagy áldozatokra is képes. Sokszor problémája van az akaraterővel és önbizalommal, ezért elbizonytalanítható döntéseiben. Ha teheti, nehéz helyzetben inkább kivárásra játszik.

Általában erős társat választ, akihez próbál hasonulni, alkalmazkodni. A párkapcsolatok forgatókönyve Kedélyállapota gyakran hullámzó, szeret félrevonulni, a háttérben meghúzódni. Érzelem dús személy, aki nehezen viseli, ha kiszakad megszokott környezetéből. Ösztönösen keres valami önmagánál nagyobbat, amiben feloldódhat. Emiatt a misztikus tapasztalatoktól a művészi ihletettség állapotán át az alkoholos mámorig sokféle állapotot megtapasztalhat.

A Halak csillagjegyben született személyek szerethető tulajdonságairól A mindennapokban megéli a szeretetet, érzékenységével, figyelmes gondoskodásával veszi körbe környezetét anélkül, hogy viszonzást várna. Erőteljes empátiája miatt nyitott az emberek problémáira, akkor is megpróbál segíteni, ha ez számára kényelmetlenséggel jár. Szeretetünk kifejezési formáiról Kapcsolataiban jóságos, ösztönösen hűséges, gondoskodó és adakozó természetű.

Általában halk szavú, diszkrét, saját problémáival nem terheli a környezetét. Legfontosabb számára a szeretetteljes, nyugodt és békés kapcsolat párjával, családjával. Lelki társra vágyó, romantikus lelkületű személy, gazdag képzeletvilággal, álmodozásra való hajlammal. Csalódásai ellenére képes újra és újra bízni, vágyódni.

A lelki dolgokra való ráhangoltsága miatt kitűnő terapeutává képezheti magát. A mindennapokban megtalálják azok, akik értékelés és kritika nélküli elfogadó meghallgatásra vágynak. Intuíciója miatt fogékony az okkult, spirituális témákra, ösztönösen képes rejtett összefüggésekre ráérezni. Gyakori, hogy vallásos, hiszen önmagán túlmutató dolgokban vágyik a feloldódásra, keresi az egységet.

Az ezotéria és tévútjai Többre értékeli a kapcsolatait, belső élményeit, mint az anyagi értékek pénz utáni hajszát. Kevésbé takarékos, vagy gyűjtögető, mélyen hisz abban, hogy mindig előteremtődik a számára szükséges erőforrás. Ha mégsem, kevesebbel is beéri, nem panaszkodik. Kedveli a természetet, a baráti kötetlen összejöveteleket, ösztönösen életélvező. Általában szereti az édességet, jó borokat.

Bántja minden, ami rendetlen, durva, romboló hatású, csúnya vagy elhanyagolt. Kerüli az agresszió minden formáját. Belső gazdagsága fogékonnyá teszi a művészetek irányába. Alkotásaival gyakran elégedetlen, hiszen belső világához képest kevésnek érzi azt, amit meg tud formálni a művészet eszközeivel. Nehezen birkózik meg a hétköznapi feladatokkal. Gondolkodás túlságosan elvont, gyakran menekül álmodozásba, emiatt képtelen az objektív és tiszta állásfoglalásra.

Problémát okozhat számára minden döntési helyzet, következetes és precíz tevékenység. Álom és önismeret Akaratgyengesége, kitartásra való képtelensége miatt, amibe belekezd, azt sokszor félbe hagyja. A nehéz feladatokat, fizikailag is megterhelő helyzeteket szívesen halogatja vagy hagyja másra.

A hétköznapi életben nehezen konfrontálódik és küzd magáért, helyette inkább az önsajnálat kártékony útjait választja. Időnként céltalan életet él, ahol minden mindegy. Problémáiért másokat hibáztat, sajnáltatja magát, mártírt játszik.

Szélsőséges esetben akár hajléktalan is lehet, aki mindig másoktól várja sorsa javulását. Belesodródhat rossz társaságba, befolyásolhatósága miatt akár bűnöző életmódot is folytathat. Transzcendens vonzódása miatt önértékelési zavarát spiritiszta tevékenységgel kompenzálhatja. Tagja lehet szektáknak, zavaros próféciákra is fogékony. Naivan hiszékeny lehet. Lassan nő fel, nehezen válik le a családjáról. Párkapcsolataiban szívesen veszi, ha a másik eltartja, kiszolgálja, elintézi a hétköznapi ügyeket.

Érzelmi befolyásolhatósága miatt könnyen elcsábítható. Életében megjelenhetnek a lassú önpusztító tendenciák, a depresszió. Módosult tudatállapotok. Szeretnéd tudni, hogy miért segítesz szinte minden rászorulón? A következő szakmák, foglalkozások ajánlhatók, ha horoszkópodban a Halak jelleg dominál Segítőkészségét kibontakoztathatja az orvoslás, természetgyógyászat, vagy bármilyen szociális tevékenység gyakorlása közben. Megtaláljuk a halak jegy képviselőjét minden olyan szakmában, ahol kiszolgáltatott helyzetben levő személyeken próbálnak segíteni.

Ilyenek pl. Dolgozhat a finom anyagok előállításának, vagy azok alkalmazásának a területén. Ilyen pl. Lehet belőle kiváló terapeuta, aki jól használja a módosult tudatállapotokat, a szimbólumok világát és a különböző művészi eszközöket a lélek gyógyítására. Ritkán lesz vezető, leginkább akkor, ha olyan változáshoz vezető víziót sejt meg, amire egy adott közösségnek szüksége van. Ilyen volt pl. Transzcendens vonzódása miatt megtalálhatja helyét a valláshoz kapcsolódva, lehet hitoktató, lelkész, vagy tagja lehet gyógyító rendeknek is apáca, szerzetes.

Vonzó lehet számára minden olyan szakma, mely a képi kifejezésmódokhoz kapcsolódik TV, fotó, film. Alkothat az irodalom vagy zene területén, utánzóképessége miatt jó színész is lehet. Ásványvíz palackozásában, gyógyvíz felhasználásánál is érdekelt lehet. A víz felhasználási területei mellett minden olyan szakmában is jól érezheti magát, ami a gáz vagy olajiparhoz kapcsolja. Bor és pálinka előállításában, vagy kocsmárosként eladásában is részt vehet. A következő sportágak vonzhatnak, ha a horoszkópodban a Halak jelleg dominál A Halak jegy tipikus képviselője nem igazán sportos alkat.

Szeret inkább kényelmesen élni, álmodozni, fantáziálni. Nincs benne versenyszellem. Leginkább a másokkal való kellemes együttlét inspirálhatja mozgásra. Szereti a kényelmes sétát, a laza természetjárást. Leginkább a vízi sportokhoz vonzódik. Az úszás ellazítja, vágyik a vízpartra, de nem szereti sem a zsúfolt, sem a zajos helyeket. Mély tengeri búvárkodás közben jól érezheti magát.

Érdemes megismerkednie a jógával is, hiszen a relaxáció, a spirituális gondolatok, az átélhető egységélmények közel állnak hozzá. Kedveli a táncot. Az érzések művészi kifejezését gyakorolhatja a balettben, s ha ezt vizes közegben teszi, akkor vízi balettre jár. Divat horoszkóp Halak csillagjegyűeknek Érzékenységük, bizonytalanságuk megjelenik öltözködési szokásaikban is.

Gyakori, hogy mások tanácsát kérik ki öltözködés és stílus szempontjából. Esetleg társuk kedvébe járnak azzal, hogy azt a ruhát veszik fel, melyet partnerük szívesen látna rajtuk.