Havi horoszkop rak ferfi


FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 16,75

MAGYARÁZAT:Havi horoszkop rak ferfi

Jellemzés A Rák szülöttek jellemének legszembetűnőbb aspektusa a védekező jelleg, amely meglehetős önfejűséggel és gyakorta szeszélyességgel is párosul. A Rák aggódó alkatú, de rendkívül intuitív. Ösztönös reakciói és döntései általában megbízhatóak. Személyiségében van azonban egy bizonyos változékonyság, amely többféleképpen is megnyilvánulhat, például igen gyorsan alkalmazkodik mások szokásaihoz vagy véleményéhez. Könnyen megsértődik, és a rákhoz hasonlóan- visszahúzódik kívülről keménynek látszó páncélzata mögé, minden erejével igyekezve elrejteni puha és sérülékeny bensőjét.

Érzékenysége a lelki rezdülések felfogására utolérhetetlen. Mindig kész a külvilágból származó élmények befogadására, hangulata az eseményekkel párhuzamosan, éles váltásokkal tarkítva, állandóan változik. Látszólag képes ráhangolódni az új hatásokra, alkalmazkodni az új körülményekhez, beilleszkedni az új helyzetekbe, ez azonban csak ámítás, csalfa látszat, mely kényelemszeretetéből, tudatos konfliktuskerüléséből, tehát tulajdonképpen védekezésből fakad.

Aki közelebbről ismeri, nem is tartja őt nagy alkalmazkodónak, mert lényegében csak a számára jelentéktelen dolgokban engedékeny, csak a céljai megvalósítása felé haladó úton hajlandó magát vezetni, csak az érdekeit nem keresztező megoldásokra mond igent. A Rákkal való kapcsolattartásnál mindig fel lehetne tenni a kérdést: ki az irányító, és ki az irányított? Sose hagyjuk magunkat a Rák passzív és diplomatikus viselkedésétől megtéveszteni, nem hagyja, hogy uralkodjanak rajta. Életét nagyon meghatározza a rokon- és ellenszenv érzése.

Ha valaki nem rokonszenves neki, azzal szemben bizonytalanná válik és elzárkózik előle. Mivel alapvetően az érzelem uralkodik magatartásán, olyan erős ellenszenv alakulhat ki benne, hogy azt nem képes leküzdeni magában. Ezt persze az érintett észreveszi és ő is ellenséges lesz irányában. Nyíltan azonban nem támadhat, hiszen a Rák sem nyíltan lép fel ellene.

Értékes tulajdonsága az intuíció, mellyel megérzi mások szándékait, terveit, kiolvassa gondolatait, s melynek segítségével, ráérez a számára helyes útra, mivel a tudata mélyéből felmerülő érzéseire támaszkodik. Nagyszerű memóriájával képes a legapróbb részleteket, fordulatokat is megőrizni mások gondolatmenetéből, s alaposan megrostálva, csak az értékest meghagyva, már mint sajátját adja elő - nagyon hitelesen.

A Rák képes külsejében, öltözködésében alapvető változtatásokra, ha azt megváltozott életkörülményei úgy diktálják. Ha megfelelő környezetben él, művelt, kultúrált ember lesz, képes magasra feltornászni az IQ-ját. Ha azonban alacsony szellemiségű emberek veszik körül, akik nem támasztanak vele szemben követelményeket, elkényelmesedik, önbizalomhiányban szenved, mely gátolja képességei kibontakoztatásában.

A Rák mindig tartozni akar valakihez. Számára elképzelhetetlen, hogy hosszú ideig egyedül éljen. Ha olyan partnerre talált, akinek a személyiségét erősebbnek érzi a magáénál, akire felnézhet, aki imponálni tud neki, azt elbűvölten követi, lesi minden kívánságát, sóhaját, szolgálatkészsége határtalan. A szerelemben érzelmes és gyengéd. Mindent megtesz azért, akit szeret. Igyekszik harmóniát teremteni, megkísérli lecsendesíteni a hullámokat.

Semmit sem lehet nála elérni a véleménykülönbségek kiélezésével, erőszakoskodással. Ha partnere kellően okos, akkor nem veszi komolyan hangulati változékonyságát, nem sértődik meg szeszélyessége miatt, és nem haragszik rá hisztizéseiért, mely a Rák feminin alkata miatt nőkre és férfiakra egyaránt jellemző. A Rák az életét vegetálásnak tartja, ha senkinek nincsen rá szüksége és ilyenkor pótcselekvésekbe menekül. Élete központi feladatának tekinti a saját lakás vagy ház megszerzését.

Ösztönösen él benne a nagy család eszméje, akkor érzi jól magát, ha az összes családtagját maga mellett tudhatja. Kapcsolat A Rák a szeretett személy megszerzése és megtartása érdekében bármire képes. Álmodozó és anyáskodó természetű, túlfűtött érzelmek és gyors hangulatváltozások jellemzik. Apróságok miatt megsértődik, hajlamos az önsajnálatra, úgy érzi, senki nem érti meg.

Határozott társra van szüksége, aki mellett biztonságban érezheti magát. A szerelemben odaadó és alkalmazkodó, a romantika, a szentimentális érzelmek hozzá tartoznak belső világához, de ezt ügyesen titkolja. Csak akkor kerül elő szíve mélyéről mindez, ha ez kell társa meghódításához és megtartásához. Nehezen alakít ki tartós kapcsolatokat, szeszélyessége és sokszor felszínre kerülő negatív tulajdonságai könnyen kiábrándítják még a legszerelmesebb és legkitartóbb társat is.

Ezenkívül ha már megszerzett valakit, többé nem tartja érdekesnek és nem törődik vele eleget. Könnyen meg lehet hódítani, csak egy kis romantikára és törődésre van szükség. A bókok, a jó humor meghozza a kívánt eredményt. Szakítani épp ilyen egyszerű vele.

Ha nem értékeljük vicceit, erőfeszítéseit vagy kritizáljuk egy-egy cselekedetét, már tovább is áll. Szerepek Vezető Igazságos főnök, pontos, aprólékos, általában szigorú rendet tart. Lelkiismeretes, dolgos és ugyanezt másoktól is megköveteli.

Megszállottja a szilárd anyagi helyzetnek. Mindent pontosan kiszámít, agyában mindenről pontos könyvelést vezet, s ebben bámulatos emlékezete is segíti. Kivárja azt a pillanatot, amikor minden kétséget kizáróan bebizonyíthatja, alárendeltje miért nem érdemel meg egy bizonyos tisztséget, miért nem érdemesült fizetésemelésre avagy szabadságra, de ugyanilyen váratlanul léptet elő, vagy jutalmaz prémiummal korábbi szolgálatokért, amelyekről soha nem feledkezik meg.

Beosztott Szolgálatkészségével kiválik a kollégái közül. De alkalmazkodása nem simulékonyság vagy talpnyalás. Pusztán azt akarja elérni, hogy békében hagyják, mert feszültségben nem tud dolgozni. Becsvágyó, de saját karrierjéért nem tesz semmit. A feljebbjutásért, rangért, magasabb beosztásért való tülekedésben nem hajlandó részt venni.

Azt azért reméli, hogy képzettségét, szakmai hozzáértését, munkájában való szívósságát főnökei megfelelően értékelni fogják. S ha ez mégsem történik meg, elégedetlenségét és megbántottságát egy nyugodt és elégedett ember álarca mögé rejti. Partner A Rák mindig tartozni akar valakihez, a futó kapcsolatokat nem neki találták ki. Ha kedvesében domináns partnerre lel, tűzön-vízen át hűségesen követi. Gyengéd, érzelmes, romantikus, kiteszi a szívét szerelméért. A Rák nő többnyire anyáskodóan bánik a szeretett férfivel, a Rák férfi családcentrikus, házias, segítőkész.

Elszakadásra szinte képtelen, még rossz kapcsolatához is ragaszkodik. Monogám, szerelmi kalandokért nem teszi kockára családi békéjét. Csak akkor tudja felszámolni az arra rég megérett kapcsolatát, ha van már valami érzelmi kötődése egy új, ideálisabbnak látszó partnerhez. Szülő Nagyon gondos szülő, akire a gyermeknevelésben mindig számítani lehet. Gyermekével a legszorosabb érzelmi kapcsolat kialakítására törekszik.

Sok Rák intuíciója a telepátiáig fejlődik gyermekével kapcsolatban. Képes a távolból is megérezni, ha gyermeke bajban van, vagy valamilyen veszély fenyegeti. Túlcsordul a szeretet a szívében, ha gyermekére gondol, ezért gyakran előfordul, hogy emiatt nem tudja reálisan felmérni annak tényleges képességeit. Gyermek A Rák gyermeknek legjobban védelemre és óvó szeretetre van szüksége, ugyanis rendkívül gazdag a lelkivilága, és nagyon sebezhető a lelke.

Hangulata igen hullámzó, amihez nem könnyű alkalmazkodni a szüleinek. Ami jó neki ma, holnap nem biztos, hogy kedvére való lesz, lehet, hogy egészen mást szeretne. Nem ritkaság, hogy későn tanul meg járni, vagy beszélni, ez azonban nem jelenti azt, hogy alulmarad fejlődésében társaihoz képest. Neki időre van szüksége ahhoz, hogy új dolgokkal ismerkedjen meg. Szeszélyes természetéből adódóan gyakori dühkitörései lehetnek, ilyenkor nyugodtan kell bánni vele, bármennyire is fogytán a türelem.

Ne szidjuk állandóan, mert ez a magatartás az alattomosságot táplálja benne, és félelmében hazudóssá válhat. Előfordulhat, hogy a kisgyermek az óvodában és később az iskolában is anyáskodni kezd a gyengébbek és kisebbek felett. Hagyni kell, mivel ez természet adta jellemvonása, és ha felnő, valószínűleg nagyon jó szülő válik belőle.

Lélek-Motiváció A látszat ellenére rendkívül határozott, céltudatos. Régi példákat állít modellnek, emlékeket őriz. A legnőiesebb típus, a férfiak is gyakran nőiesek. Az érzéseknek való teljes kiszolgáltatottság jellemzi nem tudok mit tenni, sírnom kell. Könnyen sebezhető, sérülékeny. Mivel az érzéseknek van kiszolgáltatva, igyekszik az életét önvédelemre berendezni. Minél kevesebbet mutatni magából, visszahúzódni - ez a stratégiája.

Kívülről nagyon kemény, ha megnyitja magát nagyon sebezhető. Nem lehet hozzáférni, nem tud kinyílni, pedig ő vágyik legjobban a megértésre, szeretetre. Nem engedi, hogy kapcsolatba kerülj a lelkével, ha mégis megpróbálod, még jobban bezárkózik, ám a fájdalom így csak nő benne. Nagyon jó memóriával rendelkezik, jól emlékszik minden sérelemre, újra és újra felhánytorgatja és érzelmi feszültséget szít.

A másik embert hibáztatja amiért fájdalmat okoz neki, így meg lehet sértődni és dajkálni lehet ezt a fájdalmat. Nincs gondolkodás, józan ítélőképesség, csak érzelemhegyek. Duzzasztógátként gyűjti az érzelmeket majd kiborul. Képes a fájdalmairól nem tudomást venni ideig- óráig, a feldolgozatlan érzelmi feszültséget a szőnyeg alá söpörni, majd amikor megtelt - kiborul és a hozzá közel állóra önti.

Ez egyfajta megkönnyebbülést hoz neki, de szégyenérzet tölti el aztán. Mivel nem kézzelfogható, nem lehet közel kerülni hozzá, nagyon nehéz kezelni. Tanulási feladat Önállóság és cselekvés, nyílt érvényesülés. A lelki egyensúly elérése. Felelősségvállalás önmagával szemben. Az érzelmeit nem eszközként használni.

Lemondani a gyámkodó, irányító szerepről.

Kedvelem, szeretem, szerelmes vagyok belé, imádom, megőrülök érte, esetleg jó nálam? Mi, magyarok, szerencsések vagyunk, mert sokféle szót használhatunk a sokféle érzésre. De még így is mást és mást fejeznek ki az azonos szavak. Hányféle szóval lehet kifejezni a párokat összekapcsoló, egész életünket megváltoztató érzést, annak mélységét és jellegét?

De vajon ez a három szótag ugyanazt jelenti-e mindenkinél? Mert ezt mondja az is, aki csak kedvel, de az is, aki halálosan szerelmes. Megállapította, amit a legtöbb ember tudományos kutatások nélkül is tud: a szerelem sokkal többet jelent, mint amikor csak szeretünk vagy kedvelünk valakit.

Aki szerelemes, az nemcsak érzelmileg kötődik a párjához, nemcsak szereti, hanem idealizálja is, vágyódik utána, gondját akarja viselni, és azt szeretné, hogy a kedvese egyedül csak az övé legyen. A kutatók egyébként arra a meghökkentő eredményre jutottak, hogy a férfiak sokkal romantikusabbak, mint a nők: gyakrabban és gyorsabban lesznek szerelmesek; a nők óvatosabbak: hosszabb időre van szükségük és hamarabb képesek a szakításra.

De ha egyszer a nő szerelemes lesz, sokkal boldogabbnak érzi magát, mint a férfi, nyíltabban mutatja ki érzéseit — és sokkal több hibát követ el mindennapos teendői végzése közben. Az asztrológia a hűségre, a félrelépésre, a sírig tartó kapcsolatra és a hirtelen fellobbanó új érzésekre is más megközelítésből ad választ: azt figyeli, hol jár képzelt égi útján a Vénusz, hogyan keresztezi az emberek életét, ugyanis ez befolyásolja az érzelmeit. A Vénusztól függ, képes-e valaki alkalmazkodni, folyamatosan megerősíteni a régi párjához fűződő érzelmi szálakat, vagy hogy képes-e új kapcsolatot indítani, kilépni a régi, megszokott életből.

Amikor két ember szerelmi kapcsolatáról van szó, akkor a horoszkópban természetesen több bolygó helyzetét is elemezni kell, de mégiscsak az a legmeghatározóbb, hogy a Vénusz és a Mars milyen asztrológiai összefüggésben áll egymással. A születési képletben álló Vénusz pedig arra ad választ, hogy ki hogyan tud bánni az érzelmeivel. A szerelmi kapcsolatában mindenki ennek megfelelően, de életkoronként változóan viselkedik.

Szerelmi horoszkóp Kos Ha a férfi Kos-jegyű: Ha egy nő tüzet gyújt benne, akkor csak egy gondolat jár a fejében, amit a Mars ural: nemcsak megszerezni akarja a nőt, hanem meg is kell szereznie. A Kos érzéki, impulzív, és a nő ellenállása csak még jobban feltüzeli.

Talán nem minden nő esetében. Ami még jobban feltüzeli : A Kosnak kifinomultak az érzékei. Ha nem akarod, hogy egyből lerohanjon, akkor ösztönözd a Kos más érzékeit is. Készíts finom vacsorát, illatos fürdőt, öltözz izgalmas fehérneműbe. Keleties hangulatú füstölőkkel, sejtelmes zenével tovább fokozhatod a hatást! Bika Ha a férfi Bika-jegyű: A Bika kívülről elég hűvösen viselkedik. A szenvedélye ugyanis lassan bontakozik ki. Érdemes tudni, hogy csillagjegyét a Vénusz, a szerelem istennője irányítja.

Kifinomult érzékiséggel csábítja el előbb-utóbb a vágyának tárgyát. Az ágyban kezdetben kissé tartózkodó, ám nem a tapasztalatlanságtól, hanem a félénkségtől, és nem akarja rögtön lerohanni a nőt. Ám ha megbizonyosodik arról, hogy a nő is őt akarja, akkor a hűvössége felolvad, és mindent megmutat, amire csak képes.

Ami még jobban feltüzeli: A Bika nem túl fantáziadús szerető, de nagyon tanulékony. Senkit sem tudsz annyira az ujjad köré csavarni, mint őt. Mutasd meg neki, hogy mire jó egy-egy játék és hamarosan már minden közös kalandban benne lesz. Feltéve, ha nem érzi magát kényelmetlenül. Ugyanis a Bika a domináns nagyképűsködést képtelen elviselni. Az érzékenységéből adódóan pedig a legapróbb reakciókat is megérzi. Ikrek Ha a férfi Ikrek-jegyű: Amit más egy hónap alatt teljesít, azt az Ikrek-jegyű férfi a legszívesebben röpke egy éjszaka alatt kipróbálja.

Szereti a kettős szerepet: míg az egyik percben még aktív színész, addig a következőben már kíváncsi néző. Folyamatosan készenlétben áll és figyel: mikor mire mit reagáljon, hogy közben a legnagyobb kéjt kaparintsa meg. Ám nyugodj meg: nem maradsz parlagon! Ami még jobban feltüzeli: Leginkább azzal örvendeztetheted meg az Ikrek-jegyű férfit, ha nem oltod le a villanyt, és partnered kedvenc szerelmi játékába fogsz az ágyban.

Suttogó ötletekkel, kívánságokkal visszacsábíthatod magad mellé, és garantáltan nem fogjátok megunni egymást. Rák Ha a férfi Rák-jegyű: Ezt a jegyet a fogyó- és a növekvő Hold befolyásolja. Ami azt jelenti, hogy vele a Mennyországot és a Poklot is átélheted. Amikor ugyanis jó a hangulata, akkor ő a legtüzesebb szerető, amikor pedig valami megcsorbítja az ingadozó lelkivilágát, ő legrosszabb. Az ujjaival és a nyelvével olyan ügyesen bánik, mint David Beckham a focilabdával.

Ami még jobban feltüzeli: Egy fürdőtől vagy egy masszázstól — melynek során a Rák erogén zónái természetesen nem maradnak érintetlenek — nemcsak kezessé válik, hanem zabolátlanná is. Ezzel együtt ne engedd, hogy túlságosan messzire menjen, ugyanis a Rák-férfi szereti a partnernőjét idealizálni. Az Oroszlán-jegyű férfiak hatalommal bírnak. Amíg te elrévedsz, addig az Oroszlán neked támad, és minden erejével magához húz.

De csupa olyat tesz, ami neked is tetszik. Az állatias hajlama ellenére gyengéd szerető. Ami még jobban feltüzeli: Ahhoz, hogy megszelídítsd az oroszlánt, váltót kell állítanod, de mindenképp engedd át neki a vezetést. Ha ahhoz van kedved, hogy állva szeretkezzetek, akkor húzd be az Oroszlánt a zuhany alá. Mindig tartsd be az ígéreted. Az oroszlán a megbízható nőket kedveli. Szűz Ha a férfi Szűz-jegyű: Első kategóriájú tökéletes szerető.

Amikor szeretkezik, akkor minden erejével azon van, hogy boldoggá tegye a partnerét. Ám sajnos gyakran magasak a Szűz-férfi elvárásai. Már egy apró zavar a szerelmi játékok közben vagy egy telefoncsörgés is a kedvét szegheti. Ezt ugyan nem veti meg, de elvégre néha valami új sem lenne rossz. Ami még jobban feltüzeli: A Szűz kedveli a rutint, ám nem lehetetlen ebből kizökkenteni.

Hass rá csáberővel! Meséld el neki, hogy mit olvastál a Tantra-szexről. Teremts egyszerű, de mégis izgalmas estét! Vegyél fel érzéki, de egyszerű fazonú kockás vagy apró pöttyös ruhát! Készíts különleges, de nem túl kiadós vacsorát, és légy rendkívül ápolt! Hallgass rá figyelmesen, és ha lehet, ne kritizáld! Mérleg Ha a férfi Mérleg-jegyű: A szex számára ínyenc fogás, nem pedig egy gyorséttermi menü.

A Mérleg-férfiak saját ritmussal rendelkező esztéták, valósággal a lassúság mesterei. Náluk nem ritka az órák hosszat tartó csábítás, kényeztetés. A Mérleg-férfi esetén valószínűleg szinte mindig a partnernő sóvárog az első kielégülés után. Ami még jobban feltüzeli: A Mérleg-férfi szinte elolvad a gyertyafénytől, az illóolajtól és a halk zenétől.

Még inkább tűzbe jön, ha lassan, nagy lelki nyugalommal vetkőzöl le előtte, illetve ha elképzelteted vele, mi fog hamarosan történni vele. Skorpió Ha a férfi Skorpió-jegyű: Már az első csóknál érezni fogod, hogy mennyire szenvedélyes és intenzív a Skorpió-férfi. Nagyon közvetlen és rámenős. Ami még jobban feltüzeli: Hébe-hóba mondj nemet. Nála ez a garancia arra, hogy belemenjen a kívánalmaidba.

Vigyázz azonban arra, nehogy félreértse a visszautasítást, mert akkor könnyen visszára fordulhat a helyzet. Arra viszont ne várj, hogy a Skorpió-férfi bevezesse a lassú szeretkezést — ezt egyszerűen nem neki találták ki. Nyilas Ha a férfi Nyilas-jegyű: Amilyen gyorsan belekezd, olyan gyorsan kielégül, éppen ezért szeret egymás után többször szeretkezni.

Merőben változatosság, annál kevésbé rutin. A teljesítménysport az ő művészete. És ezt a partnernőjétől is elvárja. Nem mindig kedves. Ez viszont megbocsátható neki a lelkesedése miatt. Ami még jobban feltüzeli: Mondd meg neki kíméletlenül, hogy mit és hogyan szeretnél! A Nyilas szereti az öntudatos nőket, így őszinteséggel sokkal többre mész, mint taktikázással!

Bak Ha a férfi Bak-jegyű: Ügyesen és erőteljesen halad előre, ahogy a kecskebak kapaszkodik fel a hegycsúcsra. Inkább gyakorlatias, mint fantáziadús. Kedveli az erotikus játékszereket. A Bak-férfit a Szaturnusz irányítja, mely a kötelességteljesítésére ügyel. Így a Bak-szerető addig nem hagyja abba a szeretkezést, amíg mindkettőtök vágya ki nem elégült. Ami még jobban feltüzeli: Nem szereti, ha irányítják.

Azt viszont azt igen, ha éreztetik vele, hogy jól csinál valamit. Túlzottan korán viszont ne beszélj a titkos vágyaidról, mivel ezzel elriaszthatod a zárkózott Bak-férfit. Először kapjon tőled vonzalmat, gyengédséget, és csak utána mesélj neki vágyaidról.

Vízöntő Ha a férfi Vízöntő-jegyű: Számára a szex egyrészt a női test alapos feltérképezését, másrészt — a légzési gyakorlatoktól a zen-praktikákig való — kísérletezést jelent. A Vízöntő-férfi excentrikus is. Mindenesetre az extázis nagymestere.

Sosem esik vissza a szintje alá, és csak remélheted, hogy a szoba falai elég vastagok.