Vizonto augusztusi horoszkop


FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 11,48

MAGYARÁZAT:Vizonto augusztusi horoszkop

Mindenki ezt nézi most! Beoltották Tóth Verát — Na, de mivel? A szerelem házában tolongó bolygók egyértelmű jelzéssel bírnak: ha egyedül volna, nem maradhat ez így tovább! Akkor sem, ha a páros magány állapotában él. Az a mentő ötlete is megfoganhat, hogy egy gyermekkel kellene feloldania a hétköznapok unalmát: nagyszerű ötlet, mert a csillagai is támogatják.

Ez a hónap kedvez a fogantatásnak, és bármiféle ötletek megvalósításának is. Az otthon, mely eddig a nyugalma és biztonsága záloga volt, most a zűrzavaros helyzetek terepévé válhat. Azt azért nem szabad elfelednie, hogy ez a zavar most önből indul ki, még ha erről nem is akar tudomást venni. Ha ezt elfogadja, akkor irányítójává is válhat e helyzetnek.

Például úgy, hogy tudatosan bevállalja a felújítást, avagy költözést. Egy utazás azonban a minimum, amivel megválthatja magát. A hónap eleje különösen alkalmas az analitikus, nagy odafigyelést és elvonatkoztató képességet igénylő munkákra. De akár a fizikai tevékenységekre, kerti, mezei dologra, vagy sportolásra is. Ha ön éppen a nyaralását tölti, akkor az aktív pihenést találhatja igazán pihentetőnek. A hónap második fele már több lazítást tesz lehetővé, és éppen ezért több terepe lehet a szerelemnek, az érzelmi életnek is.

Házastársi vitákkal kezdődhet ez a hónap, melynek oka részben valamilyen anyagi természetű gond is lehet. Ha ezt beismerik, azzal máris alapot teremthetnek a megoldásnak is. Különben félő, hogy tudattalanban maradó gyűlölködések és marakodások miatt bomolhat fel a párkapcsolata. Ha azonban ezt az időszakot sikeresen átvészelik és megoldják, akkor akár örökre is együtt maradhatnak. E hónapban nemcsak a Nap, de négy másik bolygó jelenléte is boldogítja önt. Nem véletlenül használom ezt a szót, hiszen ez az időszaka az évnek rendszerint a magára találás és kiteljesedés idejét hozza el az ön életébe.

A leginkább akkor, ha olyasmivel foglalkozhat, amiben örömét is leli. Legyen az munka, vagy szabadidős tevékenység. A hangsúly a tetteken van, hisz a Mars is önnel tart. Ragadja meg a napot! Gondterhelt időszaknak néz elébe, de csak akkor, ha nem keresi maga is az elvonulást, a dolgok átértelmezésének a lehetőségét. Ha megérti az idők szavát, és ad magának alkalmat a magába merülésre, az elvonulásra, a kiszakadásra, akkor éppenséggel nagyon pozitívan élheti meg ezt a hónapot.

Akinek pedig éppen e hónapban van a születésnapja, az mindenképpen adjon magának azon a héten több szabadidőt! A batárság, a barátokozás, a legkötetlenebb ismeretségek kötése foglalja le a gondolatait, és éppen ezen a téren mérheti le a szerencséjét is most. Nagyon pezsgő időszak áll ön előtt, főleg az önmegvalósítás, az utazások, a hobbija terén. Ebből következik, hogy a munkahelyén nem remekelhet, kivéve, ha éppen az a munkája, amit a szabadidejében is szívesen végezne. Ha nem, akkor most jó eséllyel válthat is.

Ellentmondásos érzelmekkel vág bele ebbe a hónapba, és a kételyeinek sokszor hangot is adhat. Nem baj, mert akkor érhet el eredményeket, ha nem fojtja el a kétségeit. Ez esetben sok mindenről kiderülhet, hogy alaptalan volt a gyanú, de az is megeshet, hogy a végére járhat dolgoknak, leleplezhet gonosz intrikákat. Mindig legyen azonban nagyon megfontolt abban, hogy mit leplez le, és kinek.

A jegyében járó Jupiter most még a tüzes Naptól is támogatást kap: nem is csoda, ha tele van elevenséggel és energiával. Másokat is lelkesíthet, és felpörgetheti maga körül az eseményeket. Mindig legyen azonban megfontolt, mert a hirtelen cselekvések romboláshoz is vezethetnek. Egyeztesse a terveit, és igyekezzen másoknak is örömet okozni, ne csak saját magának. Ha váratlanul utazni indul, vigye magával a családját is!

Míg mások szívében javában tombol a nyár, önnek már kicsit túl sok lehet a jóból. Talán azért is, mert ilyenkor szokás szerint mindig az ön nyakába varrják a felelősségeket, akár akarja, akár nem. Ha túl sokat dolgozik, akkor viszont még ön is könnyen megbetegedhet, ezért adjon magának rendszeres szabadidőt!

Mivel ön olyan tervszerű és megfontolt típus, ezért programozottan tegye magát szabaddá! A társa most mindene, és éppen ezért több időt is akar vele tölteni. Ha a maga oldalára akarja állítani, akkor viszont figyelembe kell vennie az ő igényeit is. Nem biztos, hogy ő is a vadvízi evezést preferálná nyaralás címén, ezért ne okozzon neki meglepetéseket, hanem csak úgy, hogy a terveit meg is beszéli vele.

A munkájában lassú haladást, de a pénzügyekben áldást jeleznek a csillagai. Továbbra is uralkodó bolygóinak ellentmondásos fényszöge uralja az eget: de a nyár vége az illúziók betöltésének és megélésének az ideje úgyis. Kiváló időszak ez egy távoli nyaralásra éppen úgy, mint arra, hogy a karrierjében a csúcsra érjen. Különösen igaz ez művész embereknél, marketingeseknél, és mindazoknál, akik az álmok varázsolása munkaköri kötelesség.

Ha értesülni szeretnél híreinkről, lépj be Facebook-csoportunkba! Egy női baj, ami miatt sokáig mellőzheted az együttléteket - így kezeld tudatosan! A Rossmann is készül a Glamour-napokra! Részletek az akciós újságban x. AstraZeneca vakcina: hogyan hat, melyek a mellékhatások, kinek nem ajánlott? Végre kiderült, mik voltak ezek a fehér minták Meghan Markle ruháján. Újfajta rabszolgaság? Éhbérrért dolgoztatnak börtönlakókat divatcégek, szerencsére etikus példák is akadnak.

Szputnyik V: mennyire hatásos és biztonságos az orosz vakcina? Űrlényfeje lett horrorsérülése után a 23 éves lánynak — Fotók. Három pénisszel született egy kisfiú: az orvosokat is sokkolta a látvány. Havazásra ébredt a fél ország: mutatjuk a legkomolyabb felvételeket az áprilisi hóról — fotók, videók. Orbán Viktor rendkívüli bejelentése: megvan a 2,5 millió beoltott, holnaptól nyithatnak a boltok.

Nem tudott menekülni a sorsa elől: halálra gázolták a lőrinci horrorbaleset túlélőjét. Számára is véget ért a húsvét: így búcsúzik a feleségétől Győrfi Pál — fotó. Csak a vágószobában dől el, hogyan zárul a sorozat: több befejezést is készítenek a Barátok köztnek — A producer és az írók is nagy durranást akarnak.

A férfit vagy a nőt látod meg előbb? Meghökkentő dolgot árul el rólad. A srác fotókkal dekorálta a szobáját. Aztán egy véletlen folytán kiderült a borzalmas titok. Gyászolnak a vízilabdázók! Legyőzte a koronavírus a csodálatos sportolót. A Kosnak gyermeke fogan, a Rák kapcsolata véget ér, a Vízöntő pénzügyeiben áldást jeleznek a csillagok havi horoszkóp.

Blikk Rúzs. Elfogadom az adatkezelési tájékoztatót. Szépségápolás home office-ban: így alakíts ki új szokásokat x. Te tudsz erről a trükkről? Így már olcsón beszerezheted kedvenc szépségápolódat x. Csapj le kedvezményesen a tavasz legmenőbb cipőire! Hüvelyfolyás: nemi úton terjed, vagy más az oka? Így hat a mozgás hiánya az emberi szervezetre. Ezért nem akart örökbe fogadni Borbás Marcsi.

Már megvásárolható a legújabb Kiskegyed Egészségkönyv X. Végre megjelent a legújabb Kiskegyed Konyhája X. BLIKK Havazásra ébredt a fél ország: mutatjuk a legkomolyabb felvételeket az áprilisi hóról — fotók, videók. A Kos beleszeret a barátja párjába, a magányos Szűz társra talál, a Nyilas ne írja alá a szerződést, becsapják. Nem ússza meg a nádas felgyújtását: eljárás indult Gáspár Zsolti ellen. Újabb tragédia: a felesége után Körtvélyessy Zsolt testvérét is elragadta a koronavírus.

Arab horoszkóp! Annyira beléd lát, hogy szinte már fáj.

Napi horoszkóp. Az ősi kövek mindegyike önálló jelentéssel bír, választ adnak a kérdésekre és problémákra. Ajánlott tartalmak. A hét remekül indul, ám csütörtökön és pénteken sok kitartásra lesz szükségünk. A hét végül szerencsésen, örömtelien zárul. Általános heti horoszkóp következik. Astronet Piactér. Torták, sütemények, úgy ahogy senki nem készíti. Mindenki megtalálja a legfinomabb vagy épp legkönnyebben elkészíthető recepteket a negyedévente megjelenő magazinunkban.

A Lakáskultúra havonta megjelenő prémium lakberendezési magazin. Széleskörű és értékes információkkal szolgál a lakáspiacról, lakberendezési stílusokról. Segít megismerni és megtalálni saját stílusunk. Kiadványunk testi és lelki inspiráció mindenki számára. Érdekli Önt az önismeret, az önmegvalósítás, illetve a gyermeknevelés, párkapcsolatokkal összefüggő kérdések?

TOP 50 megfizethető étterem Ft. Hol ehet kedvező áron minőségi falatokat? Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga. Regionális hírportálok. A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás.