Horoszkop vizonto junius


FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 9,16

MAGYARÁZAT:Horoszkop vizonto junius

Nyugodt lehet, mert ebben az évben szinte mindent le tud majd rendezni, ami az elmúlt években problémaként merült fel Ön körül. Ehhez azonban az szükséges, hogy minden helyzetben nyugodt maradjon, és bátran, bölcsen nézzen szembe az esetleges bizonytalanságaival is. Sok régi projektje zárul le, és sok új indul el ben, a dolgok nagyon pozitívan és biztatóan alakulnak.

Az év eleje azonban nem kedvez a szerelemnek és az emberi kapcsolatoknak, de a dolgok egyre jobban alakulnak az év előrehaladtával. Ha sikeres akar lenni a munkájában, akkor igencsak kemény munkára, de főként a szakértelmére lesz szükség, ezért készüljön fel a stresszes helyzetekre is. A pihenés tehát elengedhetetlenné válik, ha jó közérzetet akar magának, ugyanis időnként bizony szembesülnie kell az élet kihívásaival, és meg kell találnia azt a módot, ahogyan legyőzheti őket.

A es év jó hírekkel kecsegteti a Vízöntő szülöttet, már amennyiben elkötelezett párkapcsolatban, vagy házasságban él. Az év során rengeteg romantikus és érzéki pillanatban lesz része, és gyakran fogja úgy érezni, hogy a kapcsolat megint egy újabb szintre lépett. Tökéletes tehát ez az időszak arra, hogy az Önök között lévő kötelékeket egyre jobban megerősítse, amit úgy tehet meg, ha igyekszik minél több örömöt és boldogságot szerezni a partnerének.

Az év során a bolygók néha minimális instabilitást okozhatnak a párkapcsolatában, de nyugodt lehet, mert az továbbra is megalapozott marad, ha tesz érte. Beszéljen meg mindent a partnerével, ne akarjon mindent egyedül megoldani, és teremtsen egy nyugodt, békés, harmonikus légkört az otthonában. Rendezzen minden félreértést, és távolítson el minden negatívumot, ami akár csak minimálisan is, de beárnyékolhatja a kapcsolatát.

Semmiképpen ne hagyja, hogy az év előrehaladtával a féltékenység és a negatív érzések eluralkodjanak Önök között. Sajnos elkerülhetetlen, hogy néhány Vízöntő elégedetlenné válik a kapcsolatban, vagy csalódik a partnerében. Ez az év azonban kiválóan alkalmas arra is, hogy búcsút mondjanak egymásnak ebben az esetben. Az egyedülállók az év elején nem számíthatnak sok változásra, tavasz tájékán azonban nagy az esély rá, hogy megtalálják ideális partnerüket.

Készüljön fel azonban arra is, hogy ez nem feltétlenül lesz könnyű feladat. Sokkal jobban ki kell tárnia a szívét, sokkal jobban meg kell mutatnia magát, ha azt akarja, hogy a sors összehozza azzal az emberrel, akivel tényleg jól megértik majd egymást. Ha azonban ez megtörténik, biztos lehet benne, hogy az év rengeteg romantikát és szenvedélyt tartogat az Ön számára. A es év folyamán a Jupiter segít javítani a munkahelyi kapcsolatait, ezért Önnek csupán annyi a teendője, hogy munka közben összpontosítson mindig a megfelelő csapatmunkára, és arra, hogy képes legyen összedolgozni másokkal.

Ne feledje, nagyobb eséllyel lesz sikeres a munkahelyén, ha nem szégyell segítséget kérni a többiektől, ahelyett, hogy mindent egyedül próbálna megoldani. Biztos lehet benne, hogy mind a felső vezetői, mind a közvetlen munkatársai nagyra értékelik majd, ha látják, hogy segítségért folyamodik hozzájuk. Az év során új ötletekkel lesz gazdagabb, és nagyon sok fejlesztés várható, főként, ha saját vállalkozása van.

Számtalan lehetőség kerül az útjába, legyen hát nyitott, és zsebelje be őket. Ebben az időszakban azonban ne hozzon impulzív döntéseket, és ne kockáztasson nagyobb horderejű dolgokban, ugyanis ez nagyban befolyásolhatja a szakmai helyzetét. Hívja jósainkat most! Akciós bankkártyás fizetés 06 1 Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 Vízöntő Éves horoszkóp jan. Szerelmi előrejelzés A es év jó hírekkel kecsegteti a Vízöntő szülöttet, már amennyiben elkötelezett párkapcsolatban, vagy házasságban él.

Válassza ki csillagjegyét az elemzés megtekintéséhez! A válaszok Önre várnak, hívja jósainkat! Hívjon Foglalt. Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak Spirituális tanácsadó. Megérzéseivel segíti a hozzá fordulókat. Leginkább jósként vált ismertté. Gonosz erők elűzője, lelkek védelmezője Feltárja a múlt és a jövő rejtett dimenzióit.

Életfeladatának tartja, hogy út Képességeit őseitől örökölte. Cigánykártyából és inga segítségével jósol, így Válságban irányt mutat, segít megtalálni a helyes utat! Teomágusként és oráku Teljes jóslista. Év Igen, kérek napi horoszkópot és hírlevelet! Mi az EZO. Kapcsolat Közönségszolgálat Állásajánlatok. Magyarország magyar. CopyrightEZO. Minden jog fenntartva.

Kérem az elemzést. Havi horoszkóp. Többi csillagjegy. Havi horoszkóp A Mars a Vízöntő jegyében áll, és sok sikert hoz önnek. A Merkúr az Oroszlán jegyében látható, az ön jegyével szemben. Segít önnek elkerülnie az akadályokat. Használjon ki minden percet arra, hogy hivatásában jobb képet alkothasson magáról, egészen július ig, akkor ugyanis ez a bolygó hátráló mozgásba kezd, és nehezebben alakulnak majd a napjai. Személyre szabott horoszkóp.

Készítsd el saját részletes elemzésed, születésed ideje és helye alapján! Az ősi kövek mindegyike önálló jelentéssel bír, választ adnak a kérdésekre és problémákra. Ajánlott tartalmak. A hét remekül indul, ám csütörtökön és pénteken sok kitartásra lesz szükségünk.

A hét végül szerencsésen, örömtelien zárul. Általános heti horoszkóp következik. Ilyenek a vízöntők. Erogén zónák. Téved, aki azt hiszi, azonnal tűzbe-lázba hozza a férfit, ha megérinti férfiasságát. Az fériak számtalan erogén zónájáról a legtöbb nő még húsz évi házasság után sem tud. Térképezd fel kedvesed erogén zónáit a horoszkóp segítségével! Christine Baumann szexológus Partnermasszázs című könyvében azt ajánlja nőtársainak, tapintsák ki a férfi vágypontjait, és ehhez használjanak föl mindent, ami a rendelkezésükre áll: ujjbegyet, tenyeret, körmöt, ajkat, keblet, lábat, sarkat.

Játsszanak a férfi testénösszpontosítsanak arra, milyen helyzetekben ernyed el, vagy éri áramütés, mikor vesz nagy lélegzetet, mikor sóhajt vagy nyög alig hallhatóan, mikor következik be a pillanat, amikor teljesen kinyílik és játékszerré válik. A Vízöntő visszafogott szerető: A szerelem számára nem annyira testi, mint inkább szellemi kielégülést jelent.

De ha egyszer belekóstolt a testi örömökbe, boldogan habzsolja. Ám csak olyan partner mellett érzi boldognak magát, aki nemcsak az ágyban, hanem szellemi téren is társ. Szeretkezés előtt és után olykor helyette is szeret beszélgetni. Erogén zónája: A bőre? Bokájának cirógatására, harapdálására legalább olyan érzékeny, mint más férfiak az érzéki csókra. Ezen a területen 72 ezer idegvégződés fut össze; senki nem érzékeli annyira, mint a Vízöntők! Párválasztáskor a legtöbb nőben számos kérdés vetődik fel.

Meg tudom hódítani? Miért nem vesz észre? Illik hozzám egyáltalán? Milyen csillagjegyű párral lehet kiegyensúlyozott kapcsolatom? A Vízöntő feltérképezi a női testet Kísérletezésre hajlamos, szívesen kipróbálja a legújabb praktikákat. Csak abban bízhatunk, hogy a hálószobánk falai elég vastagok.

Nem kedveli, ha valaki túlságosan csodálja. Minél megvetőbben viselkedünk vele, annál inkább tűzbe jön. Kedvelem, szeretem, szerelmes vagyok belé, imádom, megőrülök érte, esetleg jó nálam? Mi, magyarok, szerencsések vagyunk, mert sokféle szót használhatunk a sokféle érzésre. De még így is mást és mást fejeznek ki az azonos szavak.

Ha a férfi Vízöntő-jegyű: Számára a szex egyrészt a női test alapos feltérképezését, másrészt? A Vízöntő-férfi excentrikus is. Mindenesetre az extázis nagymestere. Sosem esik vissza a szintje alá, és csak remélheted, hogy a szoba falai elég vastagok. Ami még jobban feltüzeli: Soha ne felejtsd el: a Vízöntő-férfit az Uránusz irányítja, ami a változás bolygója.

Borzad az egyhangúságtól. Ne akard magadhoz kötni, mert nagy a szabadságigénye. Szüksége van arra, hogy az autójával bíbelődjön, olvasson vagy a barkácsműhelyében szereljen - teljes magányában. A csillagok szerint valamennyi jegynek megvannak a maga előnyei és hátrányai. A gond az, hogy amikor éppen álmaid pasijának meghódítására készülsz, általában roppant keveset tudsz az illetőről. Rendhagyó horoszkópunk talán segít. Milyen egy Vízöntő?

Sokoldalú, lendületes, szellemes. Kíváncsi, szeszélyes, hiú. Sértődős, szemérmes. Látszólag hideg, különc, fantasztikus ötletekkel. Így hódítsd meg: Légy hozzá nagyon kedves és barátságos. Hallgasd nagy-nagy figyelemmel. Légy tapintatos. Fogadd el, sőt, ha tudod, csodáld a hóbortjaiért. Így tarthatod meg: Ne kényszerítsd arra, hogy másokat kövessen, hogy elfogadja mások tanácsait. Ne korlátozd túlzottan a szabadságát. Ne vidd túlzásba a ragaszkodást.

Ne sértődj meg a kritikáin. Óvakodj attól, hogy bevond a háztartással kapcsolatos problémákba. Könnyebben feloldható egy-egy konfliktus, ha a felek ismerik egymás asztrológiai adottságait. Tudják, hogy születési sajátosságaik alapján tüzes jegyhez tartoznak-e mert akkor meglehetősen harciasak egy-egy vita soránvagy föld jegyűek azaz türelmesek, béketűrők, kompromisszumra hajlamosakesetleg levegő jegyűek könnyen kibillenthetők lelki egyensúlyukbólvagy víz jegyűek áldozatként eltűrik a másik fél minden kitörését, talán még a tettlegességet is.

A Vízöntő könnyen ideges lesz, pedig képes arra, hogy kívülállóként szemlélje azokat az eseményeket is, amelyek rá nézve kellemetlenséget okoznak, vagy a személyét közvetlenül és negatívan érintik. Általában nem is nagy dolgok miatt keveredik vitába, hanem az apró, hétköznapi rendellenességek, illetve az emberi értetlenség, gyarlóság hozza ki a sodrából.

A kirobbanó veszekedést már nem hárítja elde utána szégyelli, hogy elvesztette a fejét. Azért viseled, mert jól áll. Vagy mert kedvesed megőrül érte. Netán azért, mert olcsó. Szerintünk pedig lehet, hogy azért, mert a csillagjegyed meghatározza a neked leginkább jól álló fehérneműt. A Vízöntő mindig a divat bűvkörében él, ezért szeret az éppen aktuális trend szerint öltözködni? De vigyázat, jövőre már kimegy a divatból Több közük van egymáshoz a színeknek és a tizenkét csillagjegynek, mint gondolnánk.

Valamennyi jegyhez tartozik olyan szín, amely a legtöbb erőt, kisugárzást, szépséget és elégedettséget hozza ki a jegy szülöttéből. A Vízöntő színe a lila. Az önbizalom és a művészi tehetség színe. A Vízöntő szívesen független, ugyanakkor keresi a barátai közelségét. Egyszerre toleráns és tudálékos. Vonzó: az Ikrek narancsa. Összeköti őket a nyitottság és jó kapcsolatteremtés.

Kedvezőtlen: a lila és az Oroszlán sárgája üti egymást, mert mindketten csodálatra áhítoznak. Topáz, smaragd, esetleg rubin? Csillagjegyed alapján te is megtalálhatod saját drágakövedet. Talizmánod mindent elárul arról, mit várhatsz a barátodtól, mit remélhetsz a szerelemben, illetve értékes jelzésekkel, tanácsokkal szolgál a jövőddel kapcsolatban. A Vízöntő köve az ametiszt, a mértékletesség, a szellem köve, ami alázatossá és békéssé tesz.

Fokozza az intuíciót, magához vonzza a jótékony hatású energiahullámokat, és távol tartja azokat a rezgéseket, amelyek árthatnak a testnek és a léleknek. Enyhíti a gyász okozta fájdalmat, csökkenti a színvakságot, jótékonyan hat a hasnyálmirigyre, és segít tulajdonosának leküzdeni az alkoholizmusra való hajlamot.

Gyógyköve a mandulagyulladásnak, a légúti panaszoknak, tisztítja az aurát, megvéd a negatív hatásoktól, a mérgezésektől, az alkohol- vagy drogfüggőségtől, a rémálmoktól, megszünteti a pigmentfoltokat, enyhíti az ödémát, csökkenti a szervezetet ért stressz hatását, és fájdalomcsillapító hatással is bír. A zafírt a buddhisták szent kőnek tartják, de a katolikus főpapok is előszeretettel viselnek zafírral ékesített gyűrűt. Nem véletlenül: a kő varázslatos kéksége állandóan emlékezteti viselőjét az istenek jelenlétére.

A kék zafír rezgései csökkentik a lázat és a vérnyomást, megóvják a szervezetet a korai öregedéstőla homlokcsakrára és a szemekre helyezett kövekkel pedig ki lehet kezelni szembetegségeket, látászavarokat. Ne lepődj meg, ha eljegyzéskor leendő férjed imígyen nyújtja át jegygyűrűdet: csillagom, ilyet javasoltak a csillagok.

A horoszkóp ide is betette a lábát. Vízöntőnek súlyos Az Uránusz irányít.