Halak napi szerelmi horoszkop


FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 18,64

MAGYARÁZAT:Halak napi szerelmi horoszkop

Elfelejtett jelszó. Írd be az e-mail címed:. Szerelmi horoszkóp Halak február Levegő jegy. Eleme a víz és ez rá fokozottan igaz - rajong a vízért. A Halak férfi igazi lovag, a nő pedig bájos sellő. Aki ebben a csillagjegyben született, biztosra veheti, hogy a legnagyobb beleérző képességgel és a legnagyobb fantáziával van megáldva az összes jegy között. Nagyon könnyen alkalmazkodnak, szinte mindegyik jeggyel jól kijönnek főként a víz és a tűz eleműekkelám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne önálló személyiségük.

A Halakat meg kell fejteni. Kettősség lakozik bennük és sokszor maguk is szenvednek a gyors hangulatváltozásaiktól. Nehezen beszélnek gondjairól, valósággal ki kell varázsolni belülük, hogy mi bántja őket a lelkük mélyén. Inkább magukba fojtják bánatukat és sérelmeiket, hogy aztán egy teljesen váratlan pillanatban, látszólag minden ok nélkül robbanjon az egész. Ugyanakkor roppant nagy hittel és kitartással rendelkeznek. Kissé konzervatív jegy, nem gyakorlatiasak, inkább a humán tárgyak, a művészetek és a lélek dolgai állnak közel hozzájuk.

Hihetetlen kreativitással tudnak meglepetést és örömet szeretni párjuknak, szeretteiknek, de cserébe nagy figyelmet várnak el. Egy Halak mellett az élet olyan, mint egy mesevilág. Vissza a szerelmi horoszkóp címlapjára. Melyik jegy illik hozzá a legjobban? Nagyon gyakori páros, sokszor talál egymásra e két érzelmes jegy.

Hosszú, tartós kapcsolat alakul ki közöttük, még akkor is kötődnek egymáshoz, ha már elmúlt a szerelem Ugrás a Halak-Rák párosításhoz. Nagyszerű párost alkotnak ketten, hajlamosak a szélsőséges érzelmekre, de szerelmük szenvedélyes és hosszú távú lehet. Mindketten jól kezelik a másikat és roppant szenzitíven élik meg mindennapjaikat Ugrás a Halak-Skorpió párosításhoz. Zsuzsi Miskolc Skorpió. Emese Budapest, XIV. Gyöngyi Budapest, XII. Gábor Erdőkertes Rák.

József Szentgotthárd Rák. András Pécs Skorpió. Feri Cegléd Rák. Lajos Gyula Skorpió. István Pécs Skorpió. Zoltán Kecskemét Rák. Mihály Békéscsaba Skorpió. Halak jegyű férfiakhoz illő női társkeresők Halak jegyű nőkhöz illő férfi társkeresők. Szexuális vonzalom: Hosszú távú kapcsolat:.

Ebből a párosításból legtöbbször világraszóló szerelem lesz, bár látszólag teljesen különböznek gymástól. A Bak racionális, józan, nehezen lehet a bizalmába férkőzni, kissé hűvös és távolságtartó, de egyből felfigyel a Halakra, aki gond nélkül, könnyen nyitja ki a Bak másoknak bezárt belső világát.

A Halak ebben profinak számítanak, a Bak ráadásul megnyugodhat: a szíve és a lelke jó kezekbe került. Mintha mindketten ösztönösen ráéreznének a másik jóságára és arra, hogy egymásban szövetségesre találtak. A Bakot rá nem jellemző módon ámulatba ejti a szertelenség, a fantáziavilág, a játékosság, és úgy érzi, meg kell védenie az ártatlan és sebezhető Halakat. Ha vitára kerül sor köztük, általában a Halak enged, hiszen a Bak határozott és okos, ám amennyire haragtartó és sértődékeny, annyira ügyesen és könnyen tudja megbékíteni a Halak, aki ráadásul csodálja a Bak magabiztosságát és megingathatatlanságát.

Ha a Bak meg tudja őrizni érzelmi nyitottságát és nem zárkózik el például büntetésből a Halak elől, hosszú távon is jól működő párkapcsolat lehet az övék. Tovább a Bak jegyhez. Rachel Székesfehérvár Bak. Judit Budapest, XVI. Ildi Budapest, III. János Budapest, I. Norbert Kazincbarcika Bak. Gabor Lakitelek Bak. Miklós Budapest, III. János Budapest, Bak. Csaby Budapest, Bak. Sándor Budapest, XI.

József Veszprém Bak. György Balatonalmádi Bak. Még több Bak csillagjegyű női társkereső Még több Bak csillagjegyű férfi társkereső. Romantikus és szenvedélyes szerelem alakulhat ki közöttük, szeretnek nagyokat álmodozni és tervezgetni, de sajnos csak ritkán váltják valóra ezen vágyaikat.

Szeretik a művészeteket, a szórakozást, mindketten kedvelik a nagy érzéseket — csak egy kicsit máshogyan. A Nyilas jóval pörgősebb, energikusabb és határozottabb, mint a Halak, akik viszont kifinomultabbak és fantáziadúsabbak. A Halak csodálja a Nyilas dinamizmusát és őszinteségét, a Nyilasnak pedig tetszik a Halak kreativitása.

Van közös nyelvük, és bár nem tökéletes páros, jól elvannak egymással addig, amíg a Halak engedi, hogy a Nyilas irányítson. Tovább a Nyilas jegyhez. Katalin Szekszárd Nyilas. Gabriella Budapest, XI. Kriszti Székesfehérvár Nyilas. László Budapest, III. Antal Győr Nyilas. Jani Miskolc Nyilas.

Viktor Miskolc Nyilas. Dávid Amerikai Egyesült Államok Nyilas. Csaba Hévíz Nyilas. Alex Nagy Britannia Nyilas. Géza Veszprém Nyilas. Még több Nyilas csillagjegyű női társkereső Még több Nyilas csillagjegyű férfi társkereső. Mindketten jól kezelik a másikat és roppant szenzitíven élik meg mindennapjaikat. A nagy drámákat éppúgy szeretik, mint a nyugalmat, náluk így kerek a világ.

A Skorpió magával ragadó, szuggesztív, szereti a Halak érzékenységét és fantáziáját. Raádásul a Halaknak — ha igazán szerelmesek — nincsen különösebb bajuk azzal, hogy a Skorpió kissé féltékeny típus és birtokló természetű. Rendkívül színes és érdekes kapcsolat az övék, mindenképpen érdemes belevágniuk és megélniük egymás mellett az életet!

Tovább a Skorpió jegyhez. Zsuzsa Zalaegerszeg Skorpió. Ágnes Nyíregyháza Skorpió. Laci ősi Skorpió. Imre Amerikai Egyesült Államok Skorpió. Attila Budapest, II. Andras Amerikai Egyesült Államok Skorpió. Még több Skorpió csillagjegyű női társkereső Még több Skorpió csillagjegyű férfi társkereső. Kevés olyan jegy van, akivel a Halak nem jönnének ki jól, de a Mérleg pont ebbe a szűk csoportba tartozik. Képletesen szólva a Halak a mélységes víz, a Mérleg pedig a határtalan és magas levegő.

Valahogy túl messze vannak egymástól. Kapcsolatuk lassan alakul ki, főleg a Mérleg részéről, aki először talán csak flörtre vagy szellemi kapcsolatra vágyna, míg a Halak érzései hamarabb felforrósodnak. A Mérlegnél nincs olyan szoros érzelmi kötődés, mint a Halaknál, ezért ha szerelem alakulna ki közöttük, a Halak talán úgy érezheti, hogy a Mérleg nem figyel rá és nem szereti eléggé.

Ők ketten más-más érzelmi szintre vágynak a párkapcsolatban, ezért jobban teszik, ha inkább békén hagyják egymást… Tovább a Mérleg jegyhez. Anikó Balatonszentgyörgy Mérleg. Judit Éva Gellénháza Mérleg. Ibolya Románia Mérleg.

Tamás Debrecen Mérleg.

Mindenki ezt nézi most! Ételfutár lett az Apostol együttes 79 éves frontembere: ezért vállalta a munkát. Beoltották Tóth Verát — Na, de mivel? Kos március A megszerzés a kulcs. Lerohan, azután viszont gyakran lecserél.

A szerelem kihívás, és egy ínyenc érdekesség neki. Hagyjuk falatozni. Mit tartogat az idei tavasz, nyár: A laposan induló tavaszból robbanásszerűen fejlődik ki egy izgalmas kapcsolat. Szenvedélyes és erotikától fűtött időszak következik. A nyár végén a nap hevétől ön is kiég, de a szürke hétköznapokba már becsempészhet egy állandó társat.

A Kos partner gyengéje a szerelemben: Ha mindennap valami újdonsággal kápráztatják el, legyen az egy szexi fehérnemű, fűszeres ínyencség, esetleg egy extrém napszemüveg, vagy új hajszín. Szerelmi szenvedélyre számíthat: Június elején és közepén Érzelmi mélypontok: Május - Ajánlott szerelmi partner: Oroszlán, Nyilas, kalandnak Rák, állandó társnak esetleg Szűz - Szerelmi tiltás: Bika, Vízöntő - Ezzel a színnel hódíthat nyáron: Nappal piros, éjjel mélyvörös.

Bika április Viszont amit megszerez, azt nehezen engedi el. A hiúsága gyakran bajba sodorja, a szíve azonban uralkodik csapongó szenvedélye felett. Mit tartogat az idei tavasz, nyár: A május kalandokkal teli, betoppanhat a nagy ő, de közben több vasat tart a tűzbe. Egy nyaralás során életre szóló kalandban lehet része. A Bika partner gyengéje a szerelemben: Szereti, ha mesés, nyári ételekkel kényeztetik, utána pedig imádja, ha az ágyban sem tagadnak meg tőle semmit.

Ha visszahúzódik a kiszemelt áldozata, akkor utána megy, és megszerezi. Szerelmi szenvedélyre számíthat: Május és június eleje, születésnapja idején - Érzelmi mélypontok: Augusztus. Ajánlott szerelmi partner: Szűz és Bak, kalandnak Skorpió, állandó társnak: Rák. Szerelmi tiltás: Oroszlán, Ikrek. Ezzel a színnel hódíthat nyáron: Nappal rózsaszín és zöld, éjjel barna és barnásvörös. Ikrek május Az eszével irányítja érzéseit, el kell őt csábítani. Mit tartogat az idei tavasz, nyár: A május felkavaró tanulás, munka és utazás terén, túl sok emberrel ismerkedik meg, nehéz dönteni.

A május vége kirobbanó szenvedélyt hoz, ami júliusra kitikkad. Az Ikrek partner gyengéje a szerelemben: Elolvad az intelligenciától, az izgalmas programoktól, humorral és játékos flörttel teljesen le lehet venni a lábáról. Szerelmi szenvedélyre számíthat: Május vége, és a születésnapján.

Érzelmi mélypontok: Július. Ajánlott szerelmi partner: Vízöntő, Mérleg, kalandnak Kos, állandó társnak Oroszlán. Szerelmi tiltás: Bika, Rák. Ezzel a színnel hódíthat nyáron: Nappal égkék, éjjel az óceán mély színei. Rák június Ritkán kalandozik cél nélkül, akár örökre magának akar. Komoly, és borzasztó szenvedélyes. Mit tartogat az idei tavasz, nyár: Május elején rendeződhetnek vitás ügyei partnerével, és bizony új utak elé néz, ha nem helyette, akkor mellette.

Azután mélypontra zuhan, akkor is, ha többen keresik kegyeit. A Rák partner gyengéje a szerelemben: Imádja a romantikus vacsorákat, de egy szép film is elbűvöli. Elvárja az illendőséget, tiszteli a hagyományokat, és szívesen fogadja az ékszert, illetve a virágot.

Szerelmi szenvedélyre számíthat: Június végétől augusztus elejéig, és a születésnapján. Érzelmi mélypontok: Május, szeptembertől. Ajánlott szerelmi partner: Skorpió, Halak, kalandnak Kos, állandó partnernek Bika. Szerelmi tiltás: Ikrek, Bak. Ezzel a színnel hódíthat nyáron: Nappal zöld és tengerkék, éjjel mélykék és ibolya. Oroszlán július Szenvedélyes, de motiválni kell. Mit tartogat az idei tavasz, nyár: A május forró kalandokat ígér, főként a szexre helyeződik a hangsúly, mellé nem árt tudni, hogy könnyen vitába bonyolódhat azzal, akivel az ágy mindig forró marad.

Július végétől egy utazás újabb forró szerelmet ígér. A hűség most nem kenyere. Az Oroszlán partner gyengéje a szerelemben: Mindig meg kell vele beszélni azt, hogy mire vágyik. Könnyen elvarázsolható egy kellemes láblógató nyaralással vagy egy mesés ebéddel. Szerelmi szenvedélyre számíthat: Május és augusztus Érzelmi mélypontok: Június, szeptembertől. Ajánlott szerelmi partner: Kos és Nyilas, kalandnak Vízöntő, állandó partnernek Mérleg.

Szerelmi tiltás: Bika, Skorpió. Ezzel a színnel hódíthat nyáron: Nappal sárga, piros és arany, éjjel mélyvörös, bronz. Szűz augusztus Kedveli a nyugodt beszélgetéseket, a szex intelligenciához kötött nála. Mit tartogat az idei tavasz, nyár: Megpróbáltatásokkal teli időszakát éli, így a júliusban érkező forró kaland is olykor hidegen hagyja. Szánjon időt a szerelemre, ez most kihúzhatja az őrületből. Augusztus végétől már békés kapcsolatra számíthat. A Szűz partner gyengéje a szerelemben: A nyugodt beszélgetéseket és közös programokat kedveli.

Szereti a csendes helyeket, ahol össze lehet bújni, nyári estéken szívesen kalandozik a természetben. Szerelmi szenvedélyre számíthat: Júliusban, majd augusztus végén és a születésnapján. Érzelmi mélypontok: Május, főként május közepe. Szerelmi tiltás: Nyilas, Vízöntő. Ezzel a színnel hódíthat nyáron: Nappal drapp, natúr, éjjel mélybarna, és fekete.

Mérleg szeptember Szeret bizonyítani magának. Az állandó társat keresi, aki csak és kizárólag őt akarja, viszont érte bármire képes. Mit tartogat az idei tavasz, nyár: Májusban álmodozó és szerelmes, de ha még nincs állandó partnere, most csak távolról szemléli a nagy őt. Augusztus közepétől rájön, sokáig halogatta a pihenést, üdülést, így idén rövid, de kirobbanó örömökkel teli a nyár.

A Mérleg partner gyengéje a szerelemben: Kedveli a romantikus estéket, a gyertyafényes vacsorákat, és odavan az intim, belső titkokért. Elájul a művészetektől és az esztétikus dolgoktól. Szerelmi szenvedélyre számíthat: Augusztus vége.

Érzelmi mélypontok: Június, július. Ajánlott szerelmi partner: Ikrek, Vízöntő, kalandnak Nyilas, állandó társnak Oroszlán. Szerelmi tiltás: Bak, Szűz. Ezzel a színnel hódíthat nyáron: Nappal halványkék, éjjel smaragdzöld vagy mélykék. Skorpió október Vonzó és felejthetetlen. Mindent megad, de sokat is vár.

Az erotika nagy játékosa. Mit tartogat az idei tavasz, nyár: A május békésen indul, és inkább az állandóságra vágyik, júniusban új szerelem érkezik, amit hamar megszilárdít, ha viszont egész nyáron virágról virágra szeretne szállni, akkor jobb, ha elfelejti őt. A Skorpió partner gyengéje a szerelemben: Egy bizalmas, lelkizős beszélgetéssel és egy erotikusan túlfűtött vacsorával könnyen le lehet venni a lábáról.

Szerelmi szenvedélyre számíthat: Júniusban, majd ősszel Érzelmi mélypontok: Augusztus, szeptember eleje. Ajánlott szerelmi partner: Rák, Halak, kalandnak Vízöntő, állandó társnak Szűz. Szerelmi tiltás: Ikrek, Oroszlán. Ezzel a színnel hódíthat nyáron: Nappal vörös, éjjel bordó és fekete. Nyilas november Kalandozó, de ritkán megállapodó típus.

Szenvedélyes és játékos, lételeme a humor. Mit tartogat az idei tavasz, nyár: A május csendben telik, de a június felforgatja az életét, és nagy változásokat hoz, kapcsolata átalakul vagy elfoszlik, most nehezen figyel a szerelemre, a megalapozás és az állandóság foglalkoztatja.

A Nyilas partner gyengéje a szerelemben: Egy közös séta vagy kirándulás, egy jó koncert vagy egy filozofikus beszélgetés biztosan meghódítja a szívét. Szerelmi szenvedélyre számíthat: Idén csak visszafogottabban, júliusban. Érzelmi mélypontok: Május és június eleje. Ajánlott szerelmi partner: Kos, Oroszlán, kalandnak Ikrek, állandó társnak Mérleg. Szerelmi tiltás: Rák, Bika.