Nyilas csillagjegy kos aszcendens


FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 10,26

MAGYARÁZAT:Nyilas csillagjegy kos aszcendens

Az asztrológia, másnéven csillagjóslás az emberi kultúrával egyidős tudományág, ám megítélését azóta is számos misztikum és kérdés övezi. Az asztrológia és más ezoterikus tanok tényleg segítséget nyújtanak egy ember személyiségének, fizikai tulajdonságainak, sőt, sorsának megismerésében, vagy gondoljunk rá inkább úgy, mint spirituális iránymutatásra? Cikkünkben eláruljuk, hogyan működik a hétköznapi asztrológia és ezen belül mi az aszcendens és a horoszkóp szerepe az életünkben, illetve alapozhatunk-e az aszcendens jegyünkre jövőtervezésünk során és megéri-e ellátogatnunk egy tanult asztrológushoz, ha szeretnénk magukat jobban megismerni vagy iránymutatásért folyamodni, hogy tudatos életet élhessünk.

Azt is eláruljuk, jelenleg mi az asztrológia megítélése, mennyire számít áltudománynak és miért van annyi támogatója és rajongója az aszcendens meghatározásának, milyen érvek szólnak mellette. Az asztrológia, másnéven csillagjóslás az ezoterikus tanok egyikét képzi, célja, hogy a bolygók állása alapján számolva minél pontosabb képet alkossunk egy adott időpontban bekövetkezett eseményről. Ez az esemény leggyakrabban egy ember születése: az asztrológia alapvető célkitűzése tehát, hogy a születés időpontjában a bolygók, csillagképek állásából minél nagyobb valószínűséggel kikövetkeztethessük egy ember sorsát, meghatározó személyiségjegyeit és fizikai jellemzőit kinézet, betegségekre való hajlam.

Az éjszakai égbolt, a csillagképek, a bolygók, a Hold és a Nap tanulmányozása ősi idők óta foglalkoztatja az emberiséget: az asztrológia, mint ősi tudomány megjelent Európa bölcsőjében, Mezopotámiában, Babilóniában és az ókori Görögországban, illetve az ókori Indiában, Kínában, illetve a közép- és dél-amerikai azték és maja kultúrákban is. Az első ismert asztrológiai művek Mezopotámiából és Egyiptomból származnak, ám e tudományág időszámításunk kezdete után is sokakat — köztük nagy tudósokat, mint például Johannes Kepler — foglalkoztatott.

Az asztrológiát jelenleg is számos megközelítésből vizsgálják és alkalmazzák, lelkes ellenzői pedig próbálják bizonyítani érvénytelenségét. Az asztrológia jóval bonyolultabb ezoterikus ágazat, mint azt gondolnánk: az asztrológusok külön foglalkoznak kezdőasztrológiával eseményasztrológia, időválasztó asztrológia, szándékasztrológia és kérdőasztrológiaszületésasztrológiával ide tartozik az aszcendens témaköre isegyetemes asztrológiával természeti és történeti asztrológiailletve úgynevezett bulvárasztrológiával, aminek nem sok köze van az ősi csillagjóslás célkitűzéseihez.

Az asztrológia számításaihoz mintegy szimbólumrendszert használja fel a bolygókat, csillagokat és csillagképeket. Mind a keleti és mind a nyugati tanok hasonlóképpen járnak el: felosztják az égbolt egy szakaszát, a zodiákust különböző állatövi jegyekre, amelyek az adott kultúra naptárát, horoszkópját is meghatározzák.

A zodiákus tehát: állatöv, az ekliptikát a Nap egyéves keringése a Föld körül északról és délről övező, ° kerületű sávja, amit klasszikus értelemben tizenkettő csillagkép alkot. A zodiákus az asztrológia felosztása szerint az ekliptika alatt és felett °, azaz 40° széles sáv. Ezeket az állatövi jegyeket gyakran társítják a bolygók helyzetével: a nyugati asztrológia 12 állatövi jegyet az általunk ismert horoszkópokat, például skorpió, oroszlán10 bolygót és 12 horoszkópházat azonosít.

Ha minden egyes számítási tényezőt sikerül pontosan megállapítani és minden adatot tudunk egy gyermek születésével kapcsolatban, az asztrológia a felsorolt tényezők kölcsönhatásának ismeretében kiszámítja, milyen várható tulajdonságokkal fog rendelkezni az újszülött. A tulajdonságok között a legfontosabb a személyiségvonások, az ember jelleme és a bekövetkezendő életesemények, másszóval sors ismerete.

Ezen a ponton eldönthetjük, tényleg hiszünk-e abban, hogy születésünk pillanata ténylegesen kihatással lehet-e a jövőnkre, illetve elfogadjuk-e a csillagjóslást, mint ezoterikus tudományt. Hogy teljes legyen a kép, azt is hozzá kell tennünk a leírtakhoz, hogy az asztrológia nézetei szerint a csillagok nem határozzák meg ténylegesen, mozzanatról mozzanatra egy ember sorsát, inkább lehetőséget kínálnak az összefüggések felismerésére.

Az asztrológiai számítások által megismert tényezők nem írnak le konkrét eseményeket vagy jövőképet, csak az egyén feladatait, lehetőségeit vázolják, amelyek közt szabad akaratunkból dönthetünk — ez a vagylagosság adja a legtöbb támadási felületet az ezotériának. Ezek az ezoterikus tartalmak a legtöbb médiumnál nem szolgának más célt, mint a nézettség stabilizálását: eleve úgy vannak elkészítve, hogy nagy valószínűséggel magunkra ismerhessünk bennük és mindig nyitott a lehetőség arra, hogy igazoljuk magunkban, miért térnek el életeseményeink, személyiségvonásaink a horoszkópban leírtaktól.

Mivel az eredeti, ősi alapokon nyugvó asztrológia az aszcendens számítás során figyelembe veszi a születés helyét és pontos idejét, hogy kiszámíthassa szögperc-pontosságra az aszcendenst, számításba veszi a születésünk pillanatában lévő csillagképet és állatövi jegyet, illetve a mozgó ősz-tavasz pontot is, a tévés és internetes asztrológiai tartalmak, horoszkópok már ennyi információ alapján is cáfolható jóslási erővel bírnak — de természetesen, ha érdeklődünk az ilyen információk iránt, vagy szórakoztat minket a horoszkóp figyelemmel kísérése, nyugodtan tegyük meg azt, mert ártalmatlan szokás, feltéve ha nem hiszünk el mindent.

Az égitestek látszólagos pozíciójának kiszámításához szükségünk van az elemzendő alany pontos születési helyére és dátumára év, hónap, nap, óra, perc. A születési horoszkópot úgy hívjuk, hogy radix: ez mutatja meg a személyiségünk markáns, meghatározó jegyeit. Nem csak személyeknek lehet létrehozni horoszkópot, hanem eseményeknek is, amellyel szintén megjósolhatjuk egy törekvés pozitív vagy negatív végkimenetelét — legyen szó például egy projektről vagy egy vállalkozás beindításáról.

Az asztrológia a 12 állatövi jegy alapján osztja fel az évet, amelyek nagyjából lefedik a hónapokat, ám kezdetük és végük nem felel meg egy-egy hónap kezdő- és végpontjának. Egyes jegyek rövidebb ideig tartanak, mások hosszabbak, így néhány csillagjegy is gyakoribb típus. Nézzük, melyik horoszkóp mikor van! Az aszcendens jelentése és értelmezése valójában sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk: az aszcendens a horoszkópunk kezdőpontja, annak a pillanatnak a szimbóluma, amikor világra jöttünk.

Az aszcendens emellett asztrológiai alapfogalom, jelentése a felkelő jegy, vagyis azt a csillagjegyet jelöli, ami születésünk pillanatában a keleti horizonton éppen emelkedőben van. Az asztrológia szerint születésünk pillanatában a csillagjegyek és a bolygók állása meghatározza, hogy milyen, a külvilág felé mutatott vonásokkal fogunk rendelkezni, milyen testi és lelki tulajdonságok befolyásolják majd életünket. Az aszcendens jelentősége, hogy míg a bolygók csak nagyon lassan haladnak, vagyis egy napon belül jelentéktelen a változásuk, addig az aszcendens egy nap alatt mind a 12 állatövi jegyet bejárja.

Egy állatövi jegy átlagosan órán keresztül tart, így, ha már egy órát is tévedtünk a születésünk dátumával kapcsolatban, nagy valószínűséggel az egész aszcendens számítás téves alapokon fog nyugodni — sőt, perc pontatlanság is elég ahhoz, hogy tévedjünk, hiszen az asztrológia szerint a bolygók ennyi idő alatt átléphetnek egyik horoszkópházból a másikba.

Tehát: az asztrológia tanításai szerint a csillagjóslást befolyásolja, hogy melyik horoszkóp idején születtünk a születésünk napja melyik kb. Habár a személyre szabott horoszkóp és a szakszerű csillagjóslás még az asztrológia tanult szakemberei szerint is nehéz művészet, az aszcendens számítás, ha tudjuk percre pontosan, hogy mikor születtünk, nem olyan bonyolult feladat. Kifejezetten ebből a célból születtek meg az aszcendens kalkulátor programok, amelyek, ha megadjuk születésünk helyét és idejét, visszaszámolják, hogy születésünk idejében milyen csillagkép volt emelkedőben és pontosan hány fok és szögperc magasan állt.

Ezekkel az információkkal tud egy asztrológus további számításokat végezni és elénk tárni sorsunk lehetséges útjait. A kos aszcendenssel rendelkező embereket az energia és a szenvedély viszi előre: élettel teli személyek, akik dinamikus életet élnek, ennek megfelelően gyorsan hoznak döntéseket és nem haboznak, ha cselekedniük kell. A bika aszcendens olyan emberre utal, aki két lábbal áll a földön: racionális, türelmes és stabil ember, de ha dühbe gurul, nehéz megállítani. A bika emellett vonzódik az esztétikus, finom és szép dolgokhoz.

Az ikrek aszcendens egy nyitott, beszédes embert eredményez, aki jó kommunikációs készségekkel rendelkezik, kíváncsi természetének köszönhetően pedig folyamatosan keresi a szellemi kihívást. A rák aszcendens családcentrikus embert takar, akinek mindig az otthon és a rokonság szeretete lesz az első. Ő egy érzékeny, gondoskodó, intuitív ember, aki hajlamos az álmodozásra. Az oroszlán aszcendenssel rendelkező emberek büszkék, tele önbizalommal és tartással, ám ehhez szüksége van környezete elismerésére is.

A szűz aszcendens egy meggondolt, kimért viselkedésű személyiség, aki sosem hamarkodja el döntéseit. Szellemi képességei kiválóak, vitái során mindig az észérvek győznek. A mérlegeket az igazságosság és a harmónia szeretete vezeti: jellemző rájuk a kedves természet és az igényesség környezetükre, megjelenésükre. A skorpió aszcendens vonzódik a hatalomhoz, a szenvedély vezérli és könnyen elsodorja a hév, ám ez gyakran zárkózott személyiségvonásokkal párosul.

A nyilasokat a nyitott gondolkodás és a tolerancia jellemzi: ők leginkább becsületes, jókedélyű és őszinte emberek. A bak tiszta látókörű ember, aki sokszor konzervatív és közömbös, tetteit a praktikusság, az üzletiesség vezérli. A vízöntő aszcendenst a spontaneitás és a kreativitás vezérli: tele vannak új ötletekkel, amelyeket lehetőség szerint meg is valósítanak.

A halak aszcendens nyílt szívet és érző lelket takar: ezek az emberek szeretettel fordulnak mások felé és könnyen alkalmazkodnak a szokatlan helyzetekhez. A születés pillanatának minden esetben van egy uralkodó bolygója, ami szintén hatással bír a személyiség és a sors további árnyalásában.

A következőkben arról lesz szó, hogy mit mondanak az asztrológia tanai, mit befolyásol az aktuális uralkodó bolygó az első és egyben legfontosabb horoszkópházban. Az asztrológia gyakran vizsgálja, hogy milyen napjegyben született emberekhez milyen aszcendensű pár illik, hiszen jól tudjuk, az ezoterikus tudományok nagy jelentőséget tartanak a csillagok megfelelő állásának. Nézzük, az asztrológia tudománya szerint milyen aszcendens illik hozzád!

Az asztrológia, a horoszkóp és az aszcendens számítás szintúgy, mint bármilyen más ezoterikus ágazat, az emberiséggel egyidős vitatémaként kíséri kultúránkat. Az asztrológusok elűzése és az asztrológia, mint tudomány elutasítása már az ókori Rómában is előfordult, a kereszténység évszázadaiban pedig pogányságnak ítélték.

Hiába foglalkozott az asztrológia tudományával számos neves tudós, érvényességéről senki nem tudott igazolást szerezni. Sokan úgy tekintenek a csillagjóslásra, mint a szabad akaratnak ellentmondó sorsigazságra, egyesek éppen azért utasítják el, mert a szabad akaratot befolyásoló tényezőket látnak benne, mások pedig egyszerűen azért ellenzik, mert nem ismerik az asztrológia tanait. Az asztrológia érvényességének cáfolata elméleti és empirikus problémákon nyugszik: maga az asztrológia elmélete is bizonytalan lábakon áll, minden nagy tudós más számítási rendszert alkalmazott, emellett senki nem készített olyan tanulmányt, ami bármilyen statisztikai igazolással támasztott volna alá a csillagjóslás érvényességét.

Nincsenek előtte-utána feljegyzések, nem dokumentálták a sokszor életutakon, családtörténeten átívelő eseményeket, így nem lehet párhuzamot vonni a csillagok állása és az ember életeseményei vagy személyiségváltozása között. Zárásként az asztrológia támogatóinak, az ezotéria iránt érdeklődők védelmében is meg kell szólalnunk: egyes emberek racionális beállítottságúak, tudatos tervezők, míg mások szeretik életeseményeiket a sorsra bízni és valamivel spirituálisabb életet élni az átlagnál.

Mindkét felfogásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai is; alapvetően arra kell törekednünk, hogy megértsük az ellentétes nézőpontokat és életfelfogásokat, színesítve ezzel saját perspektívánkat is. Ha úgy érezzük, hogy igenis létezik a sors és sok mindent befolyásol születésünk pillanata, a horoszkóp és az aszcendens, érdemes elmélyedni a témában, hogy kielégítsük érdeklődési körünk.

Semmi baj sincs azzal, ha valaki spirituális jelentőséget tulajdonít életeseményeinek, viszont minden esetben fontos kihangsúlyozni, hogy könnyű visszaélni az emberek jóhiszeműségével és kihasználni valakit azért, mert hisz valamiben. A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is.

Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked!

Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! Mi az aszcendens jelentése, milyen aszcendens vagyok? Aszcendens számítás, aszcendens kalkulátor HelloVidék Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz! Ez a 3 szúnyogfaj hihetetlen veszélyes: állandó járványügyi fenyegetést okozhatnak.

Döbbenet: több mint száz méter hosszan hever a szemét Pécs mellett. Így vizsgázott a hazai online oktatás: nyögik a diákok, a tanárok és a családok. Sok szabály változhat, miután megtörtént a 2,5 milliomodik oltás: itt vannak a részletek. Allergiások, figyelem: már most is okozhat tüneteket a nyírfa pollenje. Ezt olvastad már?

Olvasd el teljes, egyedi Aszcendens elemzésedet. A kalkulátor Aszcendensed pontos helyzete mellett értelmezi a bolygókkal képezett kapcsolatait és az 1. Köszönöm szépen,hogy van ilyen lehetőség megnézni aszcendensünket. Azt tapasztaltam 37 éves korom után kezdett el dominálni eredeti csillagjegyem felett. Őszintén jobban is szeretem ezt a határozott oldalamat,a leírtak úgy látom passzolnak egyéniségek jellemvonásait véltem felfedezni a leírásban.

Oroszlán - oroszlán aszcendessel. Tényleg kioltjak egymast? Válasz: A Nap kerülhet a Az aszcendens az egyik asztrológiai alapfogalom, melynek jelentése felkelő jegy, mivel a horoszkóp felállítását jelző időben, a keleti horizonton látható csillagjegyet jelöli. A Nap jeggyel ellentétben, ami szellemed irányultságát jelöli, az aszcendens az a külső ruha, viselet amit magadra öltesz és kifelé magadról megmutatsz.

Ebből kifolyólag tested formájára és alapvető jellemvonásaira is kihatással van. Ha egy ismerősöd ki próbálja találni, hogy milyen jegyben születtél és az illető nem ismer olyan jól téged, jó esélye van, hogy pont az aszcendensedet fogja eltalálni. Az aszcendens meghatározása kiemelt jelentőséget kap minden asztrológiai elemzésben, mert jelképesen mutatja azt a módot, ahogyan megmutatkozol a világban.

Egyértelmű beazonosításához szükséges a pontos születési hely és idő, melyek alapján az aszcendens kinézhető efemerida táblázatok vagy ezekre alapuló számítógépes programok segítségével. Ha a pontos idő nem ismert, korrekciót alkalmazunk, ismert életeseményekből következtetve a születés legvalószínűbb pillanatára.

Míg a bolygók többsége a Hold kivételével egy nap folyamán aránylag jelentéktelen többnyire egy foknál kevesebb távolságot tesz meg, az aszcendens egy nap alatt bejárja mind a 12 állatövi jegyet. Egy jegyben átlagosan 2 órát tartózkodik.

Tehát ha órát tévedsz a horoszkóp időpontjában, jó esélye van, hogy az aszcendens is hibás lesz. De mivel a horoszkópot 12 részre osztó háznak nevezett egységek is az aszcendenstől kezdődnek, akár perc pontatlanság is elég ahhoz, hogy az egyik bolygó az 5. Miért annyira fontos ez? Azért mert így megváltozik az értelmezés is, mert más életterületen kell a bolygónak kifejtenie hatását.

Ha előrejelzéseket akarsz igényelni, azon időszak megállapításában, amikortól egy bizonyos életterület fontosabbá válik az életedben, pár perc hiba a születési időben, akár több napos vagy hetes eltérést is mutathat az kapott értékek és a valóság között.

A fentebbi ábra és a baloldali táblázat mutatják, hogy az Aszcendens egyes jegyeken gyorsabban halad át, másokban pedig többet időzik. Az baloldali húzókát mozgatva látható, hogyan befolyásolja a szélességi fokamelyre a horoszkóp képletet kiszámoljuk az egyes jegyekben töltött időt. Ez az információ mutatja, hogy mennyire fontos pontosan ismerned vagy bepontosíttatnod a születési idődet.

Például a ös északi szélesség esetén a legkevesebbet a Kos, Bika, Ikrek és Halak jegyében tartózkodik, legtöbbet pedig a Szűz és Nyilas között. Ha valakinek Kos Aszcendense van, akkor akár 2 percnyi hiba a születési időben az Aszcendens 1 fokkal való eltolódását fogja eredményezni.

Ezzel szemben Szűz Aszcendens esetén több, mint 5 perc eltérés ad 1 fok eltolódást az Aszcendens helyzetében. Minél közelebb kerülünk a sarkkörökhöz, annál kevesebb idő jut a Kos, Bika és Halak jegyeknek. Ha az egyenlítőhöz közelítünk, akkor majdnem minden jegyben azonos időt marad. Az év különböző időszakai, illetve a hosszúsági fok nem módosítják a jegyekben eltöltött időt. Kos Energikus, harcias és dinamikus külsőt kölcsönöz. Tele van élettel, romantikus és szenvedélyes.

Gyorsan dönt és azonnal cselekszik. Bika Hatására a biztonságra törekvés, két lábbal a földön állni válnak fontossá. Vonzza minden, ami esztétikus, élvezetes és finom. Kifejezetten türelmes, de ha egyszer dühbe gurul, nehéz leállítani. Ikrek Kíváncsi természettel és jó kommunikációs képességgel rendelkezik. Fontos számára a folyamatos szellemi kihívás és értelmes elfoglaltságok.

Rák Érzékeny, lelkiismeretes, intuitív, gondoskodó és álmodozó külsőt kölcsönöz. Szereti az otthonát és számára a családja mindenekelőtt van. Oroszlán Vele született önbizalommal, tartással rendelkezik. Büszke típus, de szüksége van a többiek elismerésére is. Szűz Meggondoltan viselkedik, nem hoz elhamarkodott döntéseket. Kiváló szellemi képességeivel minden területen az észérvekre támaszkodva találja fel magát. Mérleg Igazságos vagy és harmóniára törekszik.

Fejlett szépérzéke van, jellemző a jó megjelenés, de a kedves természet is. Skorpió Heves és szenvedélyes és valószínűleg fokozottan vonzódik a hatalomhoz is. Kissé zárkózott, átható megjelenés jellemző. Nyilas Őszinte, becsületes és jó kedélyű megjelenés. Nyitott gondolkodású, toleráns és nagyon szeret utazgatni térben és gondolatban egyaránt.

Bak Nagyon praktikus és konzervatív külsőt kölcsönöz, éles üzleti jellegű megjelenéssel. Tiszta látókör és az érzelmi közömbösség is jellemzőek. Vízöntő Egyéni stílusú, szabad és spontán külsővel rendelkezik. Rendkívüli újító képességei vannak, tele van ötletekkel. Halak Érzelmi élete gazdag, szeretettel fordul az emberek felé. Nyílt szívének köszönhetően könnyen alkalmazkodik a helyzetekhez és emberekhez egyaránt.

További részletek tárulhatnak fel előtted, ha az aszcendens jegyének uralkodó bolygóját és annak helyzetét is megvizsgálod. Bár bizonyos beállítottságok kezdetből az aszcendensbe vannak kódolva további árnyalatot adnak megjelenésednek az 1. Nap — a személynek fontos a szereplés és aktív megnyilvánulás. Hold — érzelmeit szükséges láthatóvá tennie és megnyilvánulásaiban is érzelmei lendülete fogják irányítani. Merkúr — az eszén és esetleg a kézügyességén keresztül próbál a világra hatással lenni.

Vénusz — kiemelkedő ízlést, kedvességet és charme-ot sugároz maga körül. Mars — a világ számára egy küzdőtér, amelyre akaratereje által lehet hatással. Jupiter — jó kedélyt és optimizmust sugároz és általában telt testalkatra hajlamosít.

Szaturnusz — szigorú és számító hozzáállást sejtet, az illetőnek nagyobb erőfeszítéseket kell tennie érvényesülése érdekében. Uránusz — felvillanyozó megjelenés akár a szélsőségesség irányába is, jellemzőek a váratlan változások a hozzáállását illetően. Neptunusz — álmodozó beállítódás, lágyabb vonások, gondot jelenthet megkülönböztetnie a valóst a valótlantól, érzéki csalódásokra is hajlamosíthat.

Plútó — különösen visszahúzódó személyiség típus, csak ritkábban nyilvánul meg, de olyankor teljes beleéléssel. A könnyebb fényszögek főleg a szextil és trigon a megjelenésnek többlet energiát biztosítanak, míg a dinamizáló jellegűek kvadrátszembenállás az illetővel való együttlétet és együttműködést teszik nehezebbé, mivel kisugárzásában egy alapvető nyugtalanság és feszültség érezhető.

A legkönnyebb úgy megértened ezeket az összefüggéseket, ha saját horoszkópod tanulmányozásán keresztül próbálod feltárni őket. Kezdőlap » Asztrológia » Aszcendens számítás és kalkulátor ingyen. Aszcendens kalkulátor Olvasd el teljes, egyedi Aszcendens elemzésedet.

A helységválasztó használatához engedélyezned kell a javascript-et. Sz: H:. Jelöld be annak megerősítésére, hogy személy vagy. Rák jegy, Oroszlán aszcendens. Nagyon jó az oldal, vízöntő vagyok és szűz az aszcendesem.

Nyilas vagyok Szűz aszcendensel. Ikrek vagyok bak aszcendensel,de azt írja nem meghatározó. Hasznos volt tudni:. Nyilas - oroszlánAzt hiszem, ez egy tökéletes kombó. Nekem mindkettő ugyanaz. Úgy tűnik sosem változom. Azt tapasztaltam 37 éves korom után kezdett el dominálni eredeti csillagjegyem felet.

Hát rám minden igaz, ami le van írva. Köszönöm szépen! Üdv Tünde. Köszönöm szépen, borzongva olvastam annyira igaz. Barátaim is így ismernek.