Alomfejtes szulest latni


FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 15,77

MAGYARÁZAT:Alomfejtes szulest latni

Nagyon gyakran álmodunk szexuális tartalmú helyzetekről. Néha csak kívülről szemléljük, gyakran viszont magunk is részt veszünk benne. Mit jelentenek a szexuális álmok? Meglepő, de nem véletlen, ha az álmunkban szexuális jellegű mozzanatok jelennek meg. Fontos üzeneteket tartalmaznak! Az álmok az életünk metaforái, így sok olyan szexuális álmunk van, melyek nem feltétlenül a szexuális vágy szülte képzelgések. Amikor álmunkban valakivel szerelmi viszonyunk van, az annyit jelent, hogy az effajta érzelmekre készen áll a lelkünk, veszélytelenül engedhetjük szabadjára az érzelmeinket.

Azt is jelenti, hogy az álmodó épp arra vágyik, hogy frivol dolgot cselekedjen, vagy épp olyasmit, ami az ő számára érzelmi kockázattal jár. Az illető keresi az érzelmi kielégülést, amely éber állapotban nem tudatosul. Ennél bizarrabb jelenetek is lejátszódnak az agyunkban, álmodunk azzal, hogy valamelyik szülőnkkel élünk nemi életet, vagy épp nézik, ahogy szeretkezünk mással, de előfordul az is, hogy idegen péniszek és vaginák kerülnek közel a testünkhöz.

Ha nem vagy biszexuális, és mégis ilyesmiről álmodsz, az azt jelenti, hogy egyfajta szexuális elfojtottság van benned. Lehetséges, hogy így kompenzálod a szexuális önkifejezésed hiányát. Jelenthet szexuális identitászavart is. A csók az álomban a szerelmet, harmóniát, egyensúlyt és egyetértést jelenti. Ha mást látsz csókolózni, az azt jelenti, hogy túlságosan elfoglalt vagy, és nem jut időd a kapcsolatodra, másrészt elnyomod a másikat a személyiségeddel.

Teret kell adnod a másiknak! Ha az álmod úgy ér véget, hogy megcsókolnál valakit, akkor ez mutathatja azt, hogy bizonytalan vagy afelől, hogy mit is érzel valójában. Vágysz valakire, de nem tudod, hogy hogyan közelíts hozzá. Ha homoszexuális vagy és azt álmodod, hogy egy azonos neművel csókolózol, akkor az önmagad elfogadását jelenti. Elfogadod önmagad feminin és maszkulin oldalát. Lehetséges, hogy kissé hűtlen vagy az utóbbi időben, és felfedezel magadban új élményeket és szenvedélyeket.

Más esetben jelentheti azt is, hogy hiányzik belőled a szociális integráció. Ha egy közeli barátodat csókolod, az a vele szembeni elfogadásodat jelenti. Valakinek a közelségére vágyódsz, akivel az intimitásotok igen alacsony szinten maradt.

Ez az álom nem feltétlenül jelenti, hogy intim kapcsolatra vágysz a barátoddal. Ha egy ellenségeddel csókolózol, az azt jelenti, hogy igyekszel rendbe hozni a dolgokat köztetek, és megpróbálod kibékíteni őt. Ha egy idegen csókol meg, akkor az önfelfedezés útját járod. Meg kell ismerned személyiséged mélyebb aspektusait! Ha álmodban dominaként jelensz meg, az azt mutatja, hogy a benned rejlő erőt kontroll alatt kell tartanod.

Más esetben jelentheti azt is, hogy fel akarod fedezni magadban a spiritualitást és a kísérletező hajlamot. Ha arról álmodsz, hogy ejakulálsz, az azt jelentheti, hogy a vágyaidat ki kell bontakoztatnod. Nem rejtheted el a személyiségedet tovább, sem érzelmileg, sem szexuális téren. Más esetben az erő és kontroll feletti hatalmad elvesztését is jelentheti.

Ha azt álmodod, hogy erekciód van, az azt jelenti, hogy igen nagy a kreatív energiád, és valódi akcióra vágysz. Más esetben kifejezheti az impotenciától vagy az alacsony szexuális teljesítményedtől való félelmedet is. Falloszokkal találkozni álmunkban kreativitást, férfiasságot, és általában véve a behatolást jelképezi.

Az erekciós állapotban lévő hímtag az álmodó életerejét és kreativitását szimbolizálja, a feltámadás és az élet megújulásával együtt. Amennyiben sperma is szerepel az álomban, akkor biztosan nemi érintkezéssel kapcsolatosan álmodunk. A sperma a férfiasság és a testi érettség jele. Ha megömléssel találjuk magunkat szemben, akkor valójában az éber állapotban létező konfliktusok megoldását jelenti. Ha azt álmodod, hogy homoszexuális vagy, de egyébként nem rendelkezel efféle hajlamokkal, akkor az a személyiséged aspektusainak szembenállását jelképezi.

Ez az álom az önszeretet, önelfogadás és a kiegyensúlyozottság jelképe. Ha nem érzed magad kiegyensúlyozottnak a homoszexualitásodat illetően, akkor ez az álom a félelmeidet és aggodalmaidat jelenti az önelfogadás terén. A homoszexualitás ugyanúgy kifejezheti férfiaknál a férfiasságukat, nőknél a feminitásukat. Ezen álmok jelképezhetik az azonos neműekkel való kísérletező kedvedet is. Ha azt álmodod, hogy egy férfi valójában meleg, akkor az azt a félelmedet mutatja, hogy esetleg nem kapod őt vissza, és az érzelmeid nem találnak viszonzásra.

Ez az álomkép egyben megkönnyíti számodra az elutasítása tényét is. Lábjegyzetként: ez az álom jellegzetes az apáknál, akik aggódnak, hogy csemetéjük esetleg homoszexuális lesz. Ha a valóságban homoszexuális vagy, akkor ez az álom csupán önreflexióként értelmezhető. Ha azt álmodod, hogy impotens vagy, akkor az erővesztésedtől való félelmedet fejezed ki ezzel az álomképpel.

Lehetséges, hogy úgy érzed, nem érsz fel egy bizonyos ember szintjére. Egy még inkább direkt utalás jelölheti azt, hogy problémáid vannak párkapcsolatodban. Kasztrálásról álmodni azt jelenti, hogy olyan félelmektől és szexuális elnyomástól szenvedünk, melyek által teljes mértékben elveszíthetjük érzelmi biztonságérzetünket. Más esetben a kreativitás hiányát is jelölheti. Ha azt álmodod, hogy levetkőzöl az álmodban, az azt mutatja, hogy őszinte vagy és nyíltan kimutatod az érzéseidet a szexualitásod irányába is.

Ha valaki más vetkőzik le előtted, az azt mutatja, hogy tisztában vagy a másik ember érzéseivel vagy megpróbálsz valakit jobban megérteni. Ha arról álmodsz, hogy meg vagy kötözve, az azt jelenti, hogy az érzelmi életed és a személyiséged túlságosan kontrollált vagy akár elnyomott. Úgy érezheted, hogy az önkifejezésedet börtönbe zárták a körülmények.

Szexuális értelemben a kötelek azon vágyaidat fejezik ki, hogy még inkább ki akarod élni a szexualitásodat és megérteni saját szenvedélyedet. Ha álmaidban melleket látsz, az a védelem utáni vágyadat fejezi ki, és azt, hogy szeretnéd, ha vigyáznának rád. Az anyaságot jelképezi, az aggódást, a gyengédséget és a gyermeki függőséget.

Más esetben jelentheti az ősi, belső energiát és erőt. Pőre mellek jelenthetik azt is, hogy intimitásra vágyunk és szeretnénk megőrizni a belső kis világunkat. Különösen nők esetében jelentheti azt is, hogy szeretnének végre érett nővé vagy anyává válni. Ha azt álmodod, hogy meztelen vagy, az az attól való félelmedet jelöli, hogy önmagad légy és hogy kifejezd a saját vágyaidat, akaratodat, akár a kritikádat.

Ha azt álmodod, hogy hirtelen fedezed fel a meztelenségedet és megpróbálod elrejteni, az egy szituációval szembeni aggályaidat fejezik ki. Ha egy meztelen személyt látsz az álmaidban, akitől undorodsz, az azt jelenti, hogy felfedezed a meztelen valóságot egy bizonyos személyről. Jelentheti azt is, hogy egy affér felszínre kerül, vagy elveszíted társadalmi presztízsedet.

Másrészről jelentheti azt is, hogy nem zavar mások meztelensége, mivel elfogadsz másokat olyannak, amilyenek. Szexuális perverzióról szóló álom valójában azt takarja, hogy az álmodó kitér olyan témák elől, amik a közelséggel és egy kapcsolaton belül vállalt kötelezettséggel függenek össze. Ha valaki azzal álmodik, hogy megkínozzák, azt a vágyát szimbolizálja, hogy szeretne mártírrá válni és saját vétkeiért vezekelni azért, hogy szélsőséges érzelmeket éljen át.

Feltehetően az illető a hétköznapokban nem adja át magát mélyebb érzelmeknek. Ha épp szadista álmot látunk, akkor kompenzálni szeretnénk valamit, amit ébren nem tudunk. Nagyon félénk, és nagyon határozott emberek egyaránt álmodhatnak ezzel, míg az előző esetben elhárító mechanizmus lép életbe, az utóbbinál a tudatalatti jelez, hogy igénye van arra, hogy uralkodjanak felette. Az álomban megjelenő fetisizmus félelmet, értetlenséget, és a teljesítőképesség hiányát jelképezi.

Egy tárgyra irányuló szexuális energia valójában a felelősség alól való kibújást takarja. Ha arról álmodsz, hogy valakivel szerelembe esel, az az intenzív érzelmeidről árulkodik, és azt is jelenti egyben, hogy elégedett vagy azzal, amivel rendelkezel az életedben. Másrészről előfordulhat, hogy nem kapsz elég szeretetet a hétköznapokban. Természetétől fogva minden ember vágyik a gyengédségre, az elfogadásra és a valahová tartozás érzésére.

Ha egy szerelmespárt látsz, akik kifejezik érzéseiket egymás felé, az jövőbeli sikereidet jósolja meg. Ha azt álmodod, hogy egy barátod esik szerelembe veled, akkor egy vágyad teljesülhet a közeljövőben. Lehetséges, hogy a legjobb barátoddal átalakul a kapcsolatotok jellege, illetve a te érzéseid változnak meg irányába, és kíváncsi vagy, ő mit érezhet. Másrészről ez az álom jelentheti azt, hogy elfogadod legjobb barátaid egyes kvalitásait és megpróbálod azokat integrálni új személyiséged adta életedbe.

Ha azt álmodod, hogy nyilvánosan szeretkezel valakivel különböző helyszíneken, az a túlzott szexuális élményeidről árulkodhat. Az álmod üzenheti azt számodra, hogy jobban kell igyekezned, hogy ki tudd fejezni önmagadat a szexuális kapcsolataidban, a szociális normákban vagy akár a politikában. Lehetséges, hogy megkérdőjelezed az érzéseidet a szexről, szerelemről, párkapcsolatról, házasságról, illetve a házastársi szerepekről alkotott véleményedet.

Álmunkban a lehető legszélesebb skálában foglalkozunk a szexualitással. Olykor hermafroditák vagyunk, van, hogy lefekszünk a kollégánkkal, aki még csak nem is tetszik, akad, hogy maszturbálunk, és akár nemi betegségben is szenvedhetünk, sőt, nemi erőszak áldozatai is lehetünk. Akkor, amikor szüleinkkel élünk át nemi aktust, valójában nem vágyunk ezt tenni, pusztán a velük kapcsolatos bűntudatunkat szeretnénk feldolgozni.

Ha valakivel szeretkezünk, valójában bizalmasan szeretnénk vele kommunikálni, és ha megszakítjuk a közösülést, olyan gátakkal kell szembenéznünk, amik talán nem is tudatosak. A nemi érintkezés és petting a személyiség meghatározott részeinek újraegyesülését is jelenthetik.

Ha gyerek születik ebből az álombeli közösülésből, akkor az egyesülés sikerrel jár. Az ejakuláció a negatív érzelmek megértését tükrözi, ám azt is jelezheti, hogy az álmodónak pihenésre és szexuális vágyainak kielégítésére van szüksége. Előfordul, hogy nem ennyire tényszerűen álmodunk a szexualitással, csak megnézzük mit álmodtunk aznap, és máris láthatjuk, hogy jelképek formájában ott van bennünk a szexualitás.

Az álomban megjelenő hűtőszekrény érzelmi vagy szexuális elhidegülést jelent. A testi kielégülés gyakran a hús képében jelenik meg az álomban. A húson túl az ajtó szintén szexuális tartalommal bír, ez valójában a testnyílásokra utal: a bejárati ajtó a vaginát, a hátsó az ánuszt szimbolizálja.

A saját szüzességedről szóló álom a saját potenciádat és tisztaságodat jelképezi, érzelmi téren elsősorban. Ha nem vagy már szűz, akkor ez az álom jelentheti azt, hogy a múltban elkövetett tetteidet sajnálod.

Abban biztos vagyok, hogy minden lány álmodozott már az esküvőjéről, sőt abban is, hogy a legtöbben már álmodtatok is vele. De lényegében mindegy is, hogy a saját esküvőtökről álmodtatok, vagy csak vendégként voltatok hivatalosak egyre, az biztos, hogy egy nagyon fontos dolog áll az esküvős álmok hátterében. Ha ugyanis álmotokban férjhez mentek, vagy részt vesztek egy esküvőnazt jelenti, hogy elköteleztétek magatokat.

Szóval a tudatalattitok ezzel gyakorlatilag azt is jelezheti, hogy a jelenlegi partneretek számotokra a nagy Ő. Ez az elkötelezettség azonban nemcsak személyhez való elkötelezettséget jelenthet, hanem akár a munkahelyetekhez való elköteleződésetek is állhat az álmok hátterében — írja a Popsugar. Az esküvő az új kezdetet is szimbolizálhatja az életetekben.

Szóval ha költözés előtt álltok, munkahelyet váltottatok, vagy új kapcsolatba készültök beleugrani, akkor az megmagyarázhatja az esküvős álmokat. A lényeg, hogy ne aggódjatok, az esküvős álmok nem azt jelentik, hogy megszállottan vágytok már az esküvőtökre, pusztán csak az elköteleződésre vagy pedig egy új kezdetre utalhatnak. Ha pedig azt is tudni szeretnétek, mit jelent, ha azt álmodjátok, hogy meztelenek vagytok, kattintsatok idede ha arra vagytok kíváncsiak, mi állhat a szexuális álmok hátterében, ITT azt is elolvashatjátok!

Gyerekkorom óta érdekel az újságírás, már kislányként is anyukám női magazinjait lapozgattam. Amint megtanultam írni, meséket és különböző újságokat készítettem a családomnak, aztán egy idő után egyértelművé vált, hogy ezzel szeretnék majd foglalkozni. A legjobban a szépségápolás, a divat és a zene érdekel, így olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy azokról a témákról írhatok, amelyek a legközelebb állnak hozzám.

Ezt jelenti, ha azt álmodjátok, hogy esküvőn vagytok Sarkadi Nikolett Sarkadi Nikolett Gyerekkorom óta érdekel az újságírás, már kislányként is anyukám női magazinjait lapozgattam. Így javíts edzéssel az anyagcseréden! Ilyen árakon mozognak most a gyógytorna kezelések Budapesten Ismerje meg, hogyan működnek a gyógytorna kezelések. Festettél már borotvahabbal tojást?

Mutatjuk miről is van szó. Tanuljunk meg biciklizni! Impresszum Médiaajánlat Jogi feltételek.